Kultúra

Mi legyen a fa alatt?

Advent idején – az író Szabó Magda megfigyelése alapján –minden közösségben megváltozik a légkör: mint amikor a fűtőtestet egyetlen mozdulattal erősebb fokozatra állítják, érezzük, hogy az ünnep végre elindult felénk. Szeretetteljes gondok nyomasztják ilyenkor a vállunkat: mi legyen az ajándék a karácsonyfa alatt azoknak, akik a legközelebb állnak hozzánk?

Háromkirályok ajándéka

A napkeleti bölcsek – Máté evangéliumából tudjuk – aranyat, tömjént és mirhát vittek a gyermek Jézusnak: szimbolikus jelentéssel bírtak ezek a hittudomány szerinti első karácsonyi ajándékok. Az arany a jövendő szellemi vezetőnek, a lelkek királyának szólt, a tömjén felszálló füstje az ember spirituális felemelkedését jelképezte, a gyógyító erejű mirha pedig enyhülést ígért Jézus kínjaira, és az emberiség bűnöktől való megváltását ígérte. Vagyis a háromkirályok ajándéka a legfontosabbat, a lelki gazdagságot, a szeretetet, az empátiát, a másikra figyelést testesíti meg, tudták ezt már a művészek is, az irodalmi művekben gyakran találjuk nyomát annak, miről is kéne szólniuk az igazi ünnepi ajándékoknak.

 A gyáros és a pulyka

Talán a legszebb, ajándékozással kapcsolatos históriát egy O.Henry nevű angolszász író örökítette meg , Háromkirályok ajándéka címmel. A történet egy szegény szerelmespárról szól, akiknek nincs pénzük, hogy a másiknak ajándékot vegyenek. Ezért mindketten azt adják el, hogy pénzhez jussanak, ami a legdrágább a számukra. Az asszony hosszú, sűrű haját vágatja le, a férfi pedig nagy becsben tartott, apjától örökölt aranyóráját viszi az ékszerészhez: karácsony este persze kiderül, hogy a feleség csinos óralánccal lepte volna meg a párját, aki viszont teknőc díszfésűt választott kedvese gyönyörű, dús kontyába. Van-e nagyobb ajándék annál – summázza a történet –, mint amikor arról mondunk le a másik kedvéért, ami nekünk is a legdrágább kincsünk?! A karácsonyi áhítatban sok minden megtörténhet, és sok minden lehet az áhított ajándék is. Az egyik legismertebb ünnepi alkotást, az író Charles Dickens Karácsonyi énekét a szerző 1867-ben felolvasta gazdag gyárosok előtt Amerikában, és – ki gondolná?– ott egy bizonyos Mr. Fairbanks annyira meghatódott a szép történettől, hogy maga is egy-egy pulykát küldött a munkásainak szentestére, sőt, a következő évben karácsonykor szabadnapot adott nekik.

Fotó: iStockphoto

Aranyos csitkó

Történészek állítják, hogy az angyalfia, a karácsonyra adott ajándék szokása tulajdonképpen a rómaiaktól ered, akik újév alkalmával úgynevezett strenát küldözgettek egymásnak. Ez leggyakrabban sütemény, aranyfüsttel befújt gyümölcs, szerencsét hozó örökzöld gally lehetett. A középkor elején a karácsony és az újév egy időre esett, így a karácsonyi, illetve újévi ajándékozás egybecsúszott: még a magyar király is megajándékozta az udvar népét. A német protestantizmus tette aztán a 17. századtól kezdve családi ünneppé a karácsonyt, maga a karácsonyfa, a feldíszített örökzöld is ajándékként jelent meg. Ekkor tűnik fel az a gyerekhiedelem is, hogy az ajándék adója földöntúli lény: Fagy apó, Szent Miklós, Mikulás vagy Karácsony apó. A német protestantizmus hozta be az ajándékozók közé Jézuskát, Erdélyben viszont az angyalok reszortjává vált az ajándék osztás, sőt az erdélyi folklór titokzatos alakja az aranyos csitkó vagy aranycsitkó, aki a meglepetéseket hozza. A ma már csak Máramaros környékén emlegetett csitkó csikót jelent, régebben a rokonság valamely tagja öltött magára aranyosra festett lóruhát és vett magára lófejmaszkot. Aztán hangosan zörgött-börgött az ajándékokkal, hogy a szomszédban is meghallják a gyerekek. Amúgy régebben nem dívott nagy ajándékozás: legfeljebb a kicsik kaptak aranyfestékkel dekorált almát vagy diót.

Fa alatt az egész világ

De mit hozzon ma a titokzatos ajándékozó szeretteinknek: legyen az Jézuska, Fagy apó vagy éppen az „aranyos csitkó”? Mi szívünk szerint az egész világot nekik adnánk, de ez sajnos lehetetlen. Vagy mégsem? Gondoljuk csak végig, mi minden elevenedik meg egy több száz oldalas magazin színes oldalain! Az írások, a különleges fotók távoli tájakra röpítenek, feltárul bennük a múlt, és megszólal a jövő, megszólalnak lelkünk rejtett titkai, szebbnél szebb terített asztalokhoz ülhetünk le a segítségükkel, ahol ízesebbnél ízesebb receptek elkészítésének fortélyait is megfejthetjük. Felvonul előttünk a divat, a szépségápolás megannyi újdonsága, és kitűnő, neves újságírók kalauzolnak a világban a napi események hátterét megvilágítva. Egy jó magazin-előfizetéssel a megajándékozott otthon lehet mindenütt a nagyvilágban, és talán arról is olvashat, milyen karácsonyi csodák esnek meg ilyentájt a földön. Éppen úgy, mint hajdanán Amerikában, amikor még egy fukar gyárigazgatót is meghatott az ünnep misztériuma.

Válasszon három magazint kettő áráért! 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik