Élet-Stílus

Gyakoribb ma a fogínybetegség, mint a Római Birodalom idején

 Pedig régen nemhogy fogorvoshoz nem jártak, de még fogkefe sem volt.

A British Dental Journal című szaklapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a súlyos ínygyulladás kevésbé volt elterjedt a római korban, mint manapság. A tudósok háromszázhárom koponyát vizsgáltak, melyekre az Egyesült Királyság délnyugati részén, egy Kr. u. 200 és 400 közt használt temetkezési helyen bukkantak. A csontoknak csak öt százaléka mutatott ínybetegségre utaló jelet, míg manapság a brit lakosság körében több mint 15 százalék ennek előfordulása.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a római korban élő emberek nem dohányoztak és sokkal kevésbé volt jellemző a cukorbaj előfordulása – ez a két tényező járul hozzá leginkább az ínybetegségek kialakulásához. Persze az is lehet, hogy nem volt ideje kialakulni a betegségnek – az emberek átlagosan negyven éves korukban haltak meg, leginkább valamilyen fertőző betegségben.

Az ínygyulladás a fogkőképződés miatt jön létre, a tudósok kiemelték, hogy elkerülhető olyan tényezők kiiktatásával, mint a dohányzás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik