Foci

Szakadnak az izmok a magyar pályákon

nikolas proesmans (nikolas proesmans, újpest, mészáros norbert, )
nikolas proesmans (nikolas proesmans, újpest, mészáros norbert, )

Az Újpest, a Haladás és a Kecskemét egy-egy játékosa is hosszú hetekre kidőlt sérülés miatt.

Nem elég, hogy az Újpest 6-0-ra kikapott a Pakstól a labdarúgó NB I. szombati mérkőzésén, egy játékosa súlyosan megsérült. A csapat weboldala szerint Nikolas Proesmans Tököli Attilával ütközött szerencsétlenül.

Az első vizsgálatok alapján már biztos, hogy a belga középpályás oldalszalag-szakadást szenvedett, így legalább hat hétig nem léphet pályára. A fiatal légiósra kedden még egy MR-vizsgálat is vár, amely után kiderül, hogy a keresztszalagok megsérültek-e a térdében.

Rosszul járt a kecskeméti Koszó Balázs is. A KTE-Phoenix Mecano 0-0-s döntetlent játszott a bajnok Debrecennel az OTP Bank Liga 18. fordulójának szombati mérkőzésén. A lila-fehér klub hivatalos weboldala vasárnap közölte, hogy egyik játékosát meg kellett műteni a meccs nyomán.

Koszó Balázs ugyanis törött arccsonttal játszotta végig a találkozót, a második percben Pölöskey Péterrel ütközött. Elsőre nem tűnt súlyosnak az eset a rövid ápolás ellenére sem, ám utólag kiderült, a további 88 percben önmagával is küzdött a védő. Folyamatosan vérzett az orra, mert eltört az arccsontja.

Egy másik kecskeméti is sokáig nem játszhat: Sós Márkó tavasszal már nem léphet pályára. Ugrócsontját januárban kellett műteni, jobb bokáját megműtötték, most vették le róla a gipszet.

A Haladás 2-1-re verte a Siófokot a hétvégén, itt is szerencsétlen sérülés történt: Simon Ádám részleges combizom-szakadást szenvedett a Siófok elleni mérkőzésen.

“Valószínűleg egy rossz mozdulat után váltam harcképtelenné – ettől kezdve gyakorlatilag végigszenvedtem az első félidőt. A szünetben aztán cserét is kellett kérnem. Az ultrahang harminc százalékos, részleges combizomszakadást állapított meg.

Emellett vérömleny is keletkezett a combomban, amit egy tűvel szívtak le, mit mondjak, nem volt túlzottan felemelő érzés. Nagyjából három-négy hét, mire ismét játszhatok, edzeni is csak körülbelül két hét múlva kezdhetek el” nyilatkozta a haladas.hu oldalnak a játékos.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik