Nagyvilág

„Le kellett szúrnunk őket, mert felismertek engem” – mondta a Nigériában megölt magyar nő gyilkosa

Letartóztatták azt a két férfit, akik megöltek egy háromgyermekes magyar anyukát Nigériában. A megölt nő férje azért engedte be a lakásába az elkövetőket, mert villanyszerelőként dolgoztak a környéken és személyesen is ismerte egyiküket.

Az elkövetők azt állították, hogy villanyszerelési munkálatokat kell elvégezniük, és ennek ürügyén jutottak be a pár lakásába.

K. Bernadettet először arra kényszerítették, hogy utaljon át nekik pénzt, majd elvették tőle a bankkártyáját. A híradások szerint a támadók először savat itattak mindkét áldozattal, majd késsel megsebesítették őket. A nő belehalt a sérüléseibe, de a kameruni férje túlélte a támadást.

A Green White Green portál szerint a következőket mondta az egyik gyilkos az elfogásuk után – írta a Blikk.

Azért mentem oda, hogy pénzt szerezzek tőle. Már korábban is kértem tőle, de visszautasított. Elmentem tehát hozzájuk, miután besötétedett. Csak el akartam venni a pénzt, majd távozni. De le kellett szúrnunk őket, mert felismertek engem. Azt hittem, mindketten meghaltak

– mondta a villanyszerelő, hozzátéve, a rendőrök megtalálták náluk a kést. A rendőrséget azt követően értesítették, hogy a megszúrt férj felhívta cége biztonsági szolgálatát. A MAERSK közleményben erősítette meg, hogy a kollégájuk családjával történt az eset.

„Nagyon sajnáljuk, egyben megerősítjük, hogy kollégánkat és családját megtámadták lagoszi otthonukban. Munkatársunk felesége a helyszínen elhunyt. Kollégánk jelenleg kórházban van. Állapota kritikus, de stabil. Mindhárom gyermeke biztonságban van”

– közölte a cég.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik