A Kaposvár úgy tűnt, az előző körben elkapta a fonalat, ugyanis Prukner László fiai megszerezték első győzelmüket Mezőkövesden, ám kiderült, ez csak egy rövid fellángolás volt.
A Diósgyőr ellen ugyanis már a kezdés után az eredmény után futottak, mivel Nikházi Márk a 3. percben előnyhöz juttatta a piros-fehéreket. A bekapott gól megzavarta a Rákóczit, a hazaiak így nem is tudtak mit kezdeni a labdával, a DVTK viszont egyre közelebb járt a duplázáshoz, ám ez elmaradt.
Van ok az örömre
Fotó: dvtk.eu
A szünet után feljavult a kaposváriak játéka, a Diósgyőr pedig most már megszokott jó formáját nyújtotta, így jó iramban folyt a mérkőzés, egészen a 70. percig, amikor ismét Nikházi ünnepelhetett (0-2).
A kétgólos hátránnyal már nem tudtak mit kezdeni a zöld-fehérek, így a miskolciak sorozatban ötödik meccsüket nyerték meg, és ha átmenetileg is, de felléptek a tabella harmadik helyére.
A Puskás Akadémia-Ferencváros találkozó nem a papírforma szerint alakult, bár ebben az is közrejátszhatott, hogy a zöld-fehérek trinidadi csapattársa, a 22 éves Akeem Adams szerdán szívinfarktust kapott, azóta három műtéten esett át, de állapota továbbra is súlyos.
Az első félidőben a hazai együttes átadta a területet a fővárosi csapatnak, kontrákra építette játékát. Ennek egy gól lett az eredménye a 19. percben Czvitkovics remek kapásgóljának köszönhetően. A folytatásban is a ferencvárosiak voltak a kezdeményezőbbek, de akadozott az FTC gépezete.
Jova hármat kapott
Fotó: MTI
A fodulást követően a hazaiak könnyen kihasználták a Fradi szellős védekezését, így Lencse növelte a PAFC előnyét. Nem sokkal később a harmadikat is belőhették volna a hazaiak, de ami késik nem múlik, Besic kiállítását követően ismét Lencse ünnepelhetett.
A Ferencváros egy perccel később még szépített, de ezt is csak egy öngólnak köszönhetően, így 3-1-el zárult a találkozó.