Gazdaság

Egyre több nyugdíjas nyomorog

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb kiadványa szerint tovább emelkedett a nyugdíjasok körében a relatív jövedelmi szegények aránya. 2018-ban 11 százalékos volt az előző évi 10 százalék után. Ami azonban ennél is súlyosabb, hogy 2010-hez mérten már több mint a duplájára emelkedett a mutató – akkor még csak 4,6 százalék volt – írja az mfor.hu

Relatív szegénynek az számít most, akinek a jövedelme nem éri el a havi 93 ezer forintnak megfelelő szegénységi küszöböt. A szegénységi küszöböt pedig abból számolják ki, hogy a jövedelemmel rendelkezőknek mennyi a pontos jövedelme. (Megnézik, hogy mennyi az a jövedelem, amelynél ugyanannyi ember keres többet, mint ahány embernek kevesebb havi jövedelme van. A szegénységi küszöb ennek a jövedelemnek a 60 százaléka.)

Mivel azonban a munkavállalók bére az elmúlt években száguldott, ez feljebb húzza a szegénységi küszöböt is. A nyugdíjak azonban csak évi egy-két-három százalékkal nőttek, vagyis a nyugdíjasok közül egyre többen kerülnek a szegénységi küszöb alá.

A 11 százalékos jövedelmi szegénység azt jelenti, hogy 238 ezer nyugdíjas havi 93 312 forintnál kevesebb pénzből élt 2018-ban. Egy év alatt az érintettek száma közel 28 ezer fővel emelkedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik