Kétéves, akkreditált pedagógus szakvizsgával záruló gyermek- és ifjúságvédelmi képzést indított a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) – közölte Tóth Tamás titkár a testület téli rendes tanácskozása után tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Katolikus Pedagógiai Intézet képzése már el is indult szeptemberben, az első évfolyamra 42 hallgatót vettek fel. Tóth Tamás arról is beszélt, hogy az MKPK szeretné, ha a jövőben minden katolikus iskolából lennének, akik elvégzik a képzést.
Az egyetem honlapjáról kiderül a képzés célja is: „A képzés felkészít a fiatalokat érintő veszélyforrások (pl. drogok) felismerésére, kialakuló iskolai konfliktusok, a hagyományos és újonnan megjelenő bántalmazások, az esetleges agresszív viselkedésformák kezelésére. Továbbá az ifjúságvédelmi munka jogi, pszichológiai, pedagógiai ismereteire és az ezen a területen jelentkező gyakorlati problémák érdemi kezelésére.”
A püspöki kar titkára az MTI tudósítása szerint beszélt arról is, hogy októbertől működik az egyházmegyék szexuális visszaéléseket bejelentő rendszere. Ezt a külföldi püspöki konferenciák és a magyar szerzetesrendek közül sokan jóval korábban létrehozták, a magyar püspökségek viszont csak az új pápai törvény kötelező erejének engedve idén ősszel.
Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd