Foci

Szombathelyen javított a Videoton

Kovacs-Istvan(960x640).jpg (kovács istván, )
Kovacs-Istvan(960x640).jpg (kovács istván, )

Az OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott meccsen a Videoton szoros játékban tudott nyerni a Haladás ellen.

Kovács István adta a gólpasszt
Fotó: MTI

Szombathelyen találkozott egymással a tabella 3. és 12. helyezettje. A Haladás az elmúlt meccsein nem tudott nyerni, zsinórban három döntetlen áll a nevük mellett, míg a Videotonnak van javítanivalója, hiszen a Diósgyőr meglepetésre legyőzte őket a hétvégén.

A kezdés után a fehér mezes Vidi dominált, a 6. percben akár vezetéshez is juthattak volna, de Rózsa védeni tudott. Ezt követően viszont kevés volt a helyzet, a játék is akadozott sérülések és sárga lapok miatt.

A 33. percben aztán egy remek akció végén Videoton-gólt láthatott a közönség: Kovács István szépen ugratta ki Alvarezt, aki kilőtte a jobb alsót (0-1).

A szünet után a Haladás percei következtek, Ugrai egyenlíthetett is volna, ám lövése centikkel elkerülte a kaput. A hajrára sok izgalom viszont már nem maradt, aprították egymást a játékosok, és mezőnyben folyt a játék, így maradt az egygólos Videoton-siker.

Ezzel a három ponttal a fehérváriak épp három egységre közelítették meg a második MTK-t, a Haladás viszont maradt a 12.

Eredmény – OTP Bank Liga, 20. forduló, bepótolt mérkőzés

Haladás – Videoton 0-1 (0-1)
Gólszerző: Alvarez (33.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik