Élet-Stílus

Tíz év után felkutatta az orvosokat, akik megmentették a fia életét

kellie(960x640).jpg (hála)
kellie(960x640).jpg (hála)

Az édesanya állítja, a balesetük óta nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna azokra, akiknek fia életét köszönheti.

Mindössze három hónappal azután, hogy életet adott kisfiának, a floridai édesanya Kellie Haddock és családja súlyos autóbalesetet szenvedett. „A.J., a férjem sajnos a helyszínen meghalt. A kisfiunkat, aki súlyos koponyasérüléseket szenvedett, és engem mentőhelikopterrel szállítottak kórházba” – emlékszik vissza blogjában a tragikus eseményekre Kellie.

„A helikopterben tértem magamhoz. Emlékszem, hallottam a rotor ütemes zümmögését a fejem felett, és arra is pontosan, hogy ahogy jobbra fordítottam a fejemet, ott láttam magam mellett Elit. Sírni próbált, de nem jött ki hang a torkán…” Mint később kiderült, a kisfiú agya súlyosan sérült a baleset miatt, az alapos vizsgálatok után az orvosok még arra is felkészítették Kellie-t, hogy gyermeke sosem tanul meg járni, vagy beszélni.


Kép forrása: Today.com 

„Azóta tíz év telt el. Borzasztó hosszú utat tettünk meg, és bár a baleset egyikünk életében sem múlt el nyomtalanul, örömmel mondhatom, hogy Eli jól van. Jár és beszél is, és sok szempontból éppen olyan, mint egy átlagos tízéves” – írja a büszke édesanya, aki a közelmúltban elhatározta, felkeresi azokat az orvosokat és ápolókat, akik erőn felül küzdöttek kisfia életéért.

Nem is olyan rég, Kellie felkereste az Orlandóban található Arnold Palmer gyermekkórházat, ahol az orvosok mindent megtettek azért, hogy minimálisra csökkentsék a trauma okozta sérüléseket. „Találkoztam Eli kezelőorvosával és az egyik ápolónővel, Jodi McDuffieval is, aki minden idejét Elivel töltötte, ha bennt volt. Amikor megköszöntem neki, amit tett, elsírta magát, és azt válaszolta, hogy még soha, senki nem köszönte meg neki a munkáját.

A Today.com cikkében idézte az ápolónőt, Jodit is. „Életem egyik legszebb ajándéka volt ez a találkozás. Megerősített abban, hogy annak idején, amikor úgy döntöttem, ápolónő leszek, helyes döntést hoztam” – mondta el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik