Draskovics Tibor pénzügyminiszter megbízta Zara Lászlót, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete elnökét, hogy vegyen részt az adóreformban, legyen tagja annak az Adóreform Bizottságnak, amely a munkálatokat fogja össze, és vezesse az adóigazgatás egyszerűsítésével foglalkozó albizottságot.
A Pénzügyminiszter a pénteki találkozón kifejtette: nagyon fontosnak tartja, hogy a munkálatok során ne csak a hivatali szempontok érvényesüljenek, az apparátusok szakértelmét hasznosítsák. Lényeges, hogy olyan szakemberek is szerepet kapjanak az adóreformban, akik nap, mint nap tapasztalják a jelenlegi szabályozás működésének hatásait, érzékelik a meglévő ellenmondásokat.
Ugyanakkor lényeges az is, hogy a reform hozzájáruljon a jogkövető magatartás erősítéséhez, csökkenjen az adókikerülés lehetősége, mind nagyobb mértékben valósuljon meg az az elképzelése: többen fizessenek kevesebbet.
Találja ki, hol járunk – és segítsen megfejteni az ismeretlen Fortepan-képek rejtélyét!
Mint minden év végén, ezúttal is olvasóinkhoz fordulunk, és azt kérjük: segítsenek felfejteni az alábbi képeken látható részletek alapján, hogy hol készültek a fotók, illetve kit és mit ábrázolhatnak.
