Szakértők szerint a terroristák között világszerte egyre több a nő, de az újdonság, hogy közülük immár az európaiak is hajlandóak öngyilkos merényletekre. Magyarországon is van olyan – egyébként nem muszlim – szerveződés, amely leplezetlenül támogatja az iraki felkelést. A csoport neve: Free Iraq Committee Hungary, azaz Szabad Irak Bizottság Magyarország (SZIBM).
A SZIBM neve először egy idén októberben, az olaszországi Assisiben megrendezett „anti-imperialista” konferencián bukkant fel, ahol szélsőbaloldali csoportosulások mellett harmadik világbeli kommunista és iszlamista „felszabadító” mozgalmak képviselték magukat. A konferencián részt vevők szerint Irakot megszállták az „imperialisták”, az ellenük harcoló iraki (és nem iraki) ellenállókat éppen ezért támogatni kell. Mások mellett a korábban több véres lázadást és bombatámadásokat is vezénylő iraki Muktada asz-Szadr Mozgalom nemzetközi szóvivője és az Iraki Hazafias Szövetség képviselői is a meghívottak között szerepeltek. Sokan mégsem tudták megtartani előadásaikat, mert vagy nem engedték be őket Olaszországba a hatóságok, vagy már Irakban megtagadták vízumkérelmüket.
A Szabad Irak Bizottság Magyarország elnöke – a különféle antiimperialista honlapokon megjelent információk szerint – Székely Péter. Ő a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt ifjúsági szervezetének, a magát „kommunista, marxista–leninista, forradalmi, újbaloldalinak” nevezett Baloldali Front – Munkás Ifjúsági Szövetség vezetője.
Székely Péter ugyanakkor határozottan cáfolta a hvg.hu-nak, hogy bármi köze lenne a Szabad Irak Bizottság Magyarországhoz. „Úgy tudom, hogy idehaza ez csak egy olyan ad hoc jellegű szerveződés volt, ami az osztrák Kommunista Ligától indult el” – mondta, hozzátéve: bár a ligával kapcsolatban áll a Baloldali Front, de fogalma sincs, ki vagy kik állhatnak a SZIBM mögött.