Élet-Stílus

Elütött társát próbálja menteni egy kutya – videóra vették

A megható mexikói jelenet, amit egy taxis rögzített telefonjával, vírusszerűen terjed a neten.

„Épp a városközpontba igyekeztem, és félrehúzódtam telefonálni, amikor szemtanúja voltam a könnyfakasztó jelentnek és az előzményeinek is” – emlékezett vissza a videó leírásában a 42 éves mexikói taxisofőr, Serrano Madera. „A két kutya, mintha csak két jó barát lenne, együtt szaladt át az úttesten. A második, egy kistestű fehér jószág valamelyest lemaradt, így történhetett, hogy már nem sikerült átfutnia az érkező autó előtt.”

Serrano azt is elmondta, az autó, ami elgázolta a kutyát fékezés nélkül hajtott tovább. „A társa azonban észrevette a fehér kutyus hiányát, és visszajött érte. Mivel féltem, hogy esetleg a kocsim alá ugrik, úgy döntöttem várok egy kicsit, és rögzíteni kezdtem az előttem zajló eseményeket.”

Ahogy az a taxis által készített felvételeken is látszik, a zsemleszínű kutyus először élesztgetni próbálja társát, majd mikor nem jár sikerrel, mancsaival megpróbálja őt a biztonságot jelentő padkára segíteni. Amikor ezzel is hiába próbálkozik, a kutya feladja, és lefekszik barátja mellé az út közepére.

Serrano elmondta, a jelenetet látva úgy döntött, segít a kutyusnak. „Odamentem, hogy megnézzem, tehetek-e még bármit az elütött kutyáért, de sajnos már nem volt benne élet. Mivel magammal vinni egyiküket sem tudtam, ezért úgy döntöttem, legalább biztonságba helyezem őket, és a temetet az út szélére vittem” – mondta, majd hozzátette, a szeme előtt zajló jelenet meggyőzte őt arról, hogy a kutyák igenis több tiszteletet érdemelnek, hiszen ahogy az jól látszik, épp olyan érzéseik vannak, mint az embereknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik