Közélet

Az önkormányzatok nem dönthetik el, hogy kit tekintenek sajtónak és kit nem

Politikai véleményen alapuló hátrányos megkülönböztetést valósított meg az előző pécsi önkormányzat és a tulajdonában lévő Pécsi Kommunikációs Központ Kft., amikor a helyi közügyekkel foglalkozó Pécsi Stop hírportált nem értesítette a sajtó számára nyilvános eseményekről – mondta ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH). A portált a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte az eljárásban.

A TASZ – a Pécsi Stop képviseletében – idén májusban fordult az EBH-hoz, mert a portál rendszeresen nem értesült az önkormányzat által szervezett sajtónyilvános eseményekről, vagy nem kapott azokra meghívót. Ezzel a hírversenyben hátrányba került az önkormányzat saját tulajdonában lévő, vagy annak politikájával feltétel nélkül azonosuló médiumokkal szemben: a helyi eseményekről megkésve, más médiaszolgáltatók szűrőjén keresztül tudott tudósítani, saját kérdéseit nem tudta feltenni, fotókat, videókat nem tudott készíteni — áll a civilek szerdai közleményében.

Mint írják, a hatóság három közérdekű és sajtónyilvános esemény ügyében megállapította az egyenlő bánásmód sérelmét és nem fogadta el az önkormányzat, valamint a tulajdonában lévő kommunikációs cég életszerűtlen magyarázatait.

Egy útszakasz hivatalos átadása előtt például nem küldtek ki meghívókat a sajtó számára, miközben az önkormányzat tulajdonában lévő PécsMa hírportál, az önkormányzathoz lojális Bama.hu és a Pécs TV is jelen voltak, és az eseményről tudósítottak. Az önkormányzat és cége szerint ezek a  médiumok éppen arra jártak, amikor a város számára fontos eseményre sor került, így tudtak első kézből tudósítani. Az EBH indokolásában kiemelte, hogy az önkormányzat diszkriminációja nem csak a kritikus médiumokat érinti, hanem hatással van a közvéleményre és befolyásolja a helyi közügyekkel kapcsolatos véleményalkotást is. A hatóság az önkormányzat indokolását nem fogadta el és a jogsértés megállapításán túlmenően kötelezte az önkormányzatot a jogerős határozat 30 napig tartó nyilvánosságra hozatalára. A viszonylag enyhe szankció kiszabásakor a hatóság figyelembe vette az önkormányzati választások eredményét, azt, hogy a választók Pécsen a jogsértésben nem érintett ellenzéknek szavaztak bizalmat.

A döntés rávilágít arra, hogyan működik a propaganda rendszere Magyarországon: a közhatalmat gyakorló szervek minden eszközt felhasználnak arra, hogy a független médiumokat elzárják a közügyet érintő fontos információktól, így minél nagyobb teret biztosítsanak a saját üzeneteik terjesztésére. A mostani döntés ezért a sajtó és a propaganda közötti különbségéről is szól, valamint arról, hogy a hatalom nem határozhatja meg, hogy kit tekint sajtónak

– jelentette ki Bodrogi Bea, a TASZ ügyvédje.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik