Kultúra

Álmunkban nem képzeltük volna, hogy így tér vissza a Star Wars

Tény, hogy sok mindenkit lázba hoz és inspirál a Star Wars, de arra egyáltalán nem számítottunk, hogy kabuki formájában jön létre Japánban. A Guardian szerint pedig pontosan ez történt, a kabuki-színészek szamuráj kardjaikat fénykardra cserélték és rendhagyó előadást hoztak létre a Star Wars-univerzumból építkezve.

A kabuki Japán tradicionális színházi máfajainak egyike, sokszor emlegetik az éneklés és táncolás művészetének. A kabuki kezdeteiben, az 1600-as évek elején az előadók rövid, komikus színdarabokat adtak elő a mindennapi életről. A műfajra a stilizált mozgás és a különös hanglejtés jellemző.

Mindezek fényében kicsit nehezen képzelhető el a Star Wars, de mindenképpen érdekes kísérlet a ké, látszatra nagyon eltérő műfaj ötvözése. George Lucas mindenesetre örülhet, többször is elmondta korábban, hogy nagy hatással volt rá Kuroszava Akira japán filmrendező, első Star Wars-filmje, az 1977-es Egy új remény alapját az 1958-as Rejtett erőd képezi.

Bár az titkos, hol fogják tartani a mindössze egyszer, csütörtökön színpadra kerülő darabot, a rajongók élőben tudják majd streamelni azt.

Kiemelt kép: LUCASFILM / PHOTO12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik