Szórakozás

A korona szereplőválogatása már önmagában Emmyt érdemelne

A korona szereplőválogatása már önmagában Emmyt érdemelne

Most, hogy a Netflix végre bemutatta A korona (The Crown) harmadik évadát is, ami a brit királyi család valós történeteken alapuló, fikciós elemekkel dúsított életét mutatja be, itt az idő megnézni, hogy mennyire sikerült a karakterek külsejét is lemásolni.

A korona első két évadában II. Erzsébet királynőt Claire Foy, Fülöp herceget pedig Matt Smith alakította, az idősebb verziók viszont idősebb színészeket is igényeltek, így kapták meg a szerepeket Olivia Colman és Tobias Menzies, Margit hercegnő szerepét pedig Helena Bonham Carter. A legcsodálatosabb választás egyértelműen Josh O’Connor volt, aki úgy másolta le Károly herceget, hogy még a jellegzetes testtartását is felvette.

Aki eddig nem nézte a sorozatot, az gyorsan kezdje el, még így is bőven marad ideje a negyedik évadig, amit egy év múlva mutatnak be, és amiben már Diana hercegné, sőt Margaret Thatcher is szerepet kap, ami azért is lesz izgalmas, mert utóbbit Gillian Anderson alakítja majd.

Hoztunk pár képpárt, aminek az egyik oldalán a brit királyi család tagjai szerepelnek, a jobbon pedig az őket alakító színészek teljes öltözékben. Diana és Margaret Thatcher még nem szerepelt a sorozatban, így ott „civil” fotókat használtunk.

II. Erzsébet – Olivia Colman

A harmadik évad leginkább a hatvanas évek második felében játszódik, amikor a királynő 40-45 éves volt, ezért adta át a szerepet a 35 éves Foy a 45 éves Colmannek, aki elég jó választás volt Erzsébet szerepére.

Fotó: Getty Images / Netflix

 

Fülöp herceg – Tobias Menzies

Matt Smithnél kevés jobb Fülöp herceget lehetett találni, de Tobias Menziesben sem kellett csalódni, aki egyébként a Harper’s Bazaar szerint kevesebbet keres a sorozattal, mint Colman, pedig az első két évadban Fülöpöt alakító Matt Smith többet kapott a szerepért, mint az akkor Erzsébetet alakító Claire Foy.

Fotó: Getty Images / Netflix

 

Károly herceg – Josh O’Connor

Bár ebben az évadban még nem Károlyé a főszerep, a róla, pontosabban a walesi herceggé koronázásáról szóló rész az egyik legerősebb. Ha ezért nem kap valami díjat, akkor nincs igazság. Ők láthatóak egyébként a cikk kiemelt képén is.

Fotó: Getty Images / Netflix

 

Anna hercegnő – Erin Doherty

Remélhetőleg a negyedik évadban kicsit több szerepet kap Erin Doherty Anna hercegnőként, aki a sorozat szerint egyébként összekavart azzal az Andrew Parker Bowles-szal, aki akkoriban még Kamillával volt együtt, miközben utóbbi meg Károly herceggel randizott.

Fotó: Getty Images / Netflix

 

Margit hercegnő és David Armstrong-Jones – Helena Bonham Carter és Ben Daniels

Nem a legrosszabb választás volt Helena Bonham Carter, de egy picit azért nehéz feldolgozni, hogy a 35 éves hercegnő szerepét egy 53 éves színésznőre bízták, és nyilván nem a kor a probléma, hanem a kettejük közti látványos, közel két évtizednyi különbség.

Fotó: Getty Images / Netflix

 

Erzsébet királyné, az anyakirályné

Az anyakirályné, vagyis a királynő anyjának szerepét Marion Bailey kapta meg, de nem is az az érdekes, hogy ő mennyire hasonlít az eredeti karakterre, hanem az, hogy a stylistok milyen ügyesen másolták le fotók alapján az ötven évvel ezelőtti ruhákat.

Fotó: Getty Images / Netflix

 

Camilla Shand/Camilla Parker Bowles (később Kamilla cornwalli hercegné) – Emerald Fennell

A harmadik évadban végigkövethetjük Kamilla és Károly megismerkedésének sztoriját, és az Anna hercegnőnél már említett kissé bizarr szerelmi négyszöget is. A sorozatban egyébként egy érdekes elszólás hangzik el Anna hercegnő szájából, aki azt mondja Károlyról és Kamilláról, hogy ebben a kapcsolatban mindig is hárman lesznek, ám ő akkor még Andrew Parker Bowles-ra utalt, miközben tudjuk, hogy évekkel később Diana hercegné ugyanezekkel a szavakkal írta le Károllyal való házasságát, Kamillára utalva.

Fotó: Getty Images / Netflix

 

Diana hercegné – Emma Corrin

Csak a negyedik évadban kap szerepet Diana, de a Netflix már most beharangozta, hogy Emma Corrin alakítja majd, aki az első forgatási fotók alapján nem tűnik rossz választásnak.

Fotó: Getty Images / Instagram

 

Margaret Thatcher – Gillian Anderson

Ami miatt pedig még inkább lehet várni a negyedik évadot, az az, hogy Thatcher szerepét Gillian Anderson kapta meg. Kell ennél jobb ajánló a sorozathoz?

Fotó: Getty Images / Instagram

 

Kiemelt kép: Getty Images / Netflix

Olvasói sztorik