Élet-Stílus

A Facebookon talált egymásra a szétszakított ikerpár

A két lány hosszú ideig két különböző kontinensen élt. 25 év elteltével találtak egymásra.

Ha nincs az internet, a 25 éves Anais Bordier valószínűleg sosem tudja meg, hogy van egy ikertestvére, és valószínűleg sosem találkozik vele. Anaist és ikertestvérét, Samanthát ugyanis születésük után szétválasztották, majd a két kislány két különböző családnak adták örökbe. Anais egy francia családhoz került, míg testvére egy amerikai család egyetlen gyermekeként cseperedett.


Képek forrása: Daily Mail 

A mesébe illő találkozásra azután került sor, hogy Anais Londonba költözött, hogy divattervezőnek tanulhasson. Az egyik barátja hívta fel a figyelmét az amerikai színésznőre, aki pontosan úgy nézett ki és úgy is viselkedett, mint ő. Anais először nem tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak, ám miután megnézte Samantha egyik videóját, tátva maradt a szája. „Rögtön megmutattam anyunak is a filmet, aki nagyon elcsodálkozott, de nem mondott semmit. Csak később derült ki, hogy azért, mert fogalma sem volt róla, hogy van egy testvérem” – mesélte a CNN-nek Anais.

A fiatal lány ezután úgy döntött, mindent megtud Samantháról, amit csak lehetséges. Nézegette a Facebook oldalát, hogy kivel barátkozik, hogy mit szeret… Végül itt bukkant a születési idejére is, ami meglepetésére éppen ugyanaz volt, mint neki. Anaisnek ez már túl sok volt: úgy döntött, felveszi a kapcsolatot a titokzatos lánnyal. Egy rövid levélváltás után derült ki a titok, hogy Samantha és Anais valójában dél-koreai ikertestvérek, akiket alig valamivel a születésük után választottak szét és adtak örökbe két külföldi családnak.

 

A lányok a felismerést követően nem sokkal személyesen is találkoztak, és elhatározták, történetükből a Két lotti mintájára könyvet írnak, emellett létrehoztak egy kampányt, mely a hozzájuk hasonló ikertestvéreknek segít újra egymásra találni. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik