Élet-Stílus

Csak egy férj kell a világ legjobb diétájához

A 29 éves brit nő azt állítja, sosem fogyott volna le, ha férje nem szembesíti azzal, hogy kövér.

Miután a férje egy női magazin oldalain szembesítette azzal, hogy kövérnek tartja, a 29 éves brit feleség, Sarah Watts úgy döntött, egyszer és mindenkorra pontot tesz a súlyproblémái végére. „Sokan kérdezték tőlem a cikk megjelenése után, nem vagyok-e mérges a férjemre, amiért ilyen kegyetlenül szembesített azzal, mit gondol rólam valójában. Nos, az igazság az, hogy de. Rettenetesen mérges voltam rá, sokat sírtam, de végül félretettem az önérzetemet és beláttam, végülis igaza van.”

 

Sarah, aki elmondása szerint néhány év alatt 6 ruhaméretet hízott, azt mondja, ha férje, Matt – a legtöbb férfihoz hasonlóan – hallgatott volna arról, hogy már nem tartja olyan vonzónak, valószínűleg sosem érez majd magában elég erőt, hogy végigcsinálja a fogyókúrát. „Azt mondta nekem az egyik vitánk végén, hogy úgy érzi, a túlsúlyom, és az hogy nem találok magamnak megfelelő ruhát, nyomorulttá tesz, ez pedig rá is hatással van” – mondja, majd elárulja, férje pontosan tudta azt is, hogy kedves szóval és megértéssel nála nem ér célt.

 
Képek forrása: Daily Mail

„Érdekes élmény volt látni, hogy a környezetünkben – azok közül, akik olvasták a cikket – milyen sokan felháborodtak Matt szavain. Sokan azt mondták, biztos halálvágya van, amiért nyíltan ilyesmiket mond nekem. Csak kevesen vették észre a kegyetlen szavak mögött megbúvó aggodalmat. Matt igenis aggódott a boldogságom és az egészségem miatt.”

Sarah, aki az újságcikk után kemény fogyókúrába kezdett, melynek szerves része volt az életmódjának átalakítása és a rendszeres mozgás, mindössze 8 hónap alatt 29 kilót fogyott. Azt mondja, ma már el se tudja képzelni, hogy visszatérjen régi mindennapjaihoz: „Heti négy-öt napot futok, aktívan élem az életemet, egészségesen eszek. Hihetetlen, hogy alig pár hónappal korábban mást se csináltam munka után, csak ültem a kanapén, és közben csokit és chipset tömtem magamba.”

Sarah a Daily Mail című brit lapnak elárulta azt is, férje, ahelyett, hogy a kényelmes karosszékből nézte volna felesége küzdelmét, csatlakozott hozzá, és ő maga is fogyott: 8 hónap alatt 19 kilót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik