Külső környezeti tényezők felelősek a bőröregedés 80%-áért
A mitokondriumok a sejtek energiaellátásáért felelős kis sejtszervecskék. Egy sejtben, energiaigényétől függően néhány, vagy akár több száz, sőt több ezer mitokondrium is található.
Talán nem is gondolnánk, de ezek az apró kis sejtszervecskék kulcsfontosságú szerepet töltenek be a bőr fiatalos megjelenésének megőrzésében. Ők a sejtlégzés központjai és ahhoz használják fel az oxigént, hogy energiát biztosítsanak a bőr szerkezetének és feszességének megőrzéséhez.
Mára már tudományosan igazolt tény, hogy a rosszul működő mitokondriumok gyors bőrráncosodáshoz, hajhulláshoz vezethetnek, azaz az öregedés folyamatai jelentősen felgyorsulnak.
Egy szenzációs eredmény: visszafordították az öregedést
A birminghami Alabamai Egyetem (UAB) kutatóinak még 2018-ban, egy génmutáció semlegesítésével sikerült visszafordítaniuk az öregedéssel összefüggő bőrráncosodást és szőrhullást, egereken elvégzett kísérlettel.
A tudósok antibiotikumot adtak be a kísérleti állatoknak. Az antibiotikum génmutációt indított be, ami pedig mitokondriális leépüléshez vezetett. Négy héten belül az egerek szőre megőszült, megritkult, a mozgásuk lelassult és fásulttá váltak. A nőstényeknél jóval erősebb volt a ráncosodás, mint a hímeknél.
Amikor azonban a kutatók “kikapcsolták” a génmutációt, helyreállítva a mitokondriális működést, az egerek bőre kisimult, és vastag bundájuk nőtt, megkülönböztethetetlenné válva azonos korú társaiktól.
FORRÁS: EUREKA ALERT
Amikor a bőr fuldoklik a városi környezetben
A mitokondriumoknak saját DNS-ük van, amelyek a káros környezeti hatásokra sokkal érzékenyebbek, mint a sejtmagban található nagy, kromoszómákból álló DNS. Ha újra és újra negatív hatás éri őket, oxidatív stressz (A szervezetbe jutó oxigénmolekulák a sejtjeinkkel reakcióba lépnek, melynek melléktermékeként szabad gyökök képződnek) lép fel, ez pedig rontja a mitokondriumok légzési képességét.
A bőr idő előtti öregedési folyamatát, amelyet a városi környezetben felszálló por, szmog és egyéb méreganyagok okoznak urban agingnak nevezzük.
Ahhoz, hogy hatékonyan fel tudjuk venni a kesztyűt az urban aging tüneteivel szemben, sokkal intenzívebb védelemre és a bőr regeneráló képességének fokozott elősegítésére van szükség.
Vichy Slow Âge és Minéral 89 – védőpajzs az urban aging ellen
Természetesen a nagyvárosi élet viszontagságai ellen elmenekülhetünk vidékre egy valóban tiszta környezetbe, de a legtöbbünknek sajnos erre nincs lehetősége. Azonban nem kell feladnunk a harcot az öregedéssel szemben! Vichy egy természetes fegyvert ad a kezünkbe!
A Slow Âge termékcsalád a Vichy válasza az urban aging jelenségre. A nappali arckrémek természetes eredetű hatóanyagokat tartalmaznak a ráncok kisimításáért, a korai bőröregedés lassításáért és a bőr védelmi funkciójának megerősítéséért. Ezek a hatások fokozhatók a Slow Âge és a Minéral 89 Hyaluron-Booster együttes alkalmazásával.
A bőröregedés a mitokondriumokon keresztül DNS-ünkbe van kódolva. Ez egy olyan természetes folyamat, melyet a tudósok még csak most kezdenek megérteni. A tudományos kutatások arra irányulnak, hogy jobban megértsük az öregedéssel összefüggő bőr- és hajproblémákat, valamint az olyan egyéb emberi betegségeket, amelyekben központi szerepet játszik a mitokondriális rendszer működésének zavara.
Nekünk, akik nem a tudomány fegyverével „harcolunk az öregedés ellen” csak annyi a teendőnk, hogy jobban figyelünk, és felhasználjuk a természet adta lehetőségeket, hiszen a káros környezeti hatások elleni védekezéssel is sokat javíthatunk az urban aging tüneteinek mérséklésében.
Kincses Gábor
gyógyszertári szakasszisztens