Foci

Nem tűrt ellentmondást a Loki a DVTK ellen

A Debrecen 5-0-ra verte meg az OTP Bank Liga 11. fordulójának rangadóján ősi riválisát, a Diósgyőrt.

Fantasztikus várakozás előzte meg a keleti rangadót az OTP Bank Liga 11. fordulójában. Az otthonában remeklő DVTK a második helyen álló Debrecen otthonában próbált meg javítani idegenbeli mérlegén.

A stadion megtelt, 10 ezer ember várta remek időjátási körülmények között a nagy meccset. Az meg is érkezett. Jól kezdett a nagyon nagy bizonyítási vággyal játszó Debrecen, előbb Coulibaly adott mesteri labdát Kulcsárnak, aki elhibázta a helyzetet, jobban mondva Farkas kapus hárított. Bódi lövése, majd Tisza Tibor első próbálkozása következett, nagy volt az iram.

A 22. percben megszerezte a vezetést a Debrecen. Varga mesteri passzt adott Bódi Ádámnak (még Xavi is megirigyelte volna), aki a védők mögül futott a kapu felé, a labda irányába, és azt elérve félmagasan a diósgyőri kapus mellett a kapuba lőtt (1-0). Még fel sem ocsúdtak a vendégek, amikor már 2-0 állt az eredményjelzőn. A megzavarodott vendégvédők között Varga Bouadlának adta a labdát, ő középre adott és a teljesen üresen érkező Coulibaly 5 méterről a kapuba lőtt.

A 40. percben eldőlt a mérkőzés, Szakály adta középre a labdát balról, Coulibaly teljesen egyedül ugorhatott fel, és nem hibázott. Farkas csak beleérni tudott (3-0). A 65. percben tovbb növelte előnyét a hazai csapat, így lemásolta a Győr pénteki teljesítményét. Csertői csapata a szintén középcsapat Kecskemét ellen aratott 4-0-s győzelmet. Bódi ívelte be a szögletet, amelyet Nikolic fejelt a kapuba (4-0).

Csakhogy a Loki nem állt meg négynél. Újra egy percen belül két gólt rúgott, mint az első játékrészben. Farkas kiütött egy lövést, de Kulcsár visszaszerezte a labdát, majd a hálóba lőtt (5-0).

A Debrecen KO-győzelmével átvette a vezetést a táblázaton.

Eredmény – OTP Bank Liga, 11. forduló
Debreceni VSC-TEVA – Diósgyőri VTK 5-0 (2-0)
Debrecen, 10 ezer néző, vezette: Iványi
DVSC: Novakovic – Nagy , Simac, Mészáros, Korhut – Bódi, varga, Bouadla (Yannick, 67.), Szabály (Dombi, 73.) – Coulibaly (Nikolic, 62.), Kulcsár. Vezetőedző: Kondás Elemér
Diósgyőr: Farkas – Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér – Gallardo (Arze, 58.), Abdouramann, Lippai (George, 71.), Luque – Tisza, Seydi (Carreni, a szünetben). Vezetőedző: Benczés Miklós
Gólszerzők: Bódi (22.), Coulibaly (23., 40.), Nikolic (65.), Kulcsár (67.)
Sárga lap: Abdouraman (89.)

 


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik