Élet-Stílus

Csontvázzá fogyott, mert csúfolták

Éveken keresztül dugdosta az ételt és gyógyszereken élt a fiatal nő, hogy végre valahára megszabaduljon nagy melleitől.

Amikor a fiúk cikizni kezdték a gimiben a nagy mellei miatt, Leanne McKillop elhatározta, többet nem fog enni addig, míg a mellei elfogadható méretűre nem zsugorodnak. Fogalma sem volt róla, hogy ez az elhatározás egy életen át tartó csatához vezet majd, amit az anorexiával vív majd.

A 29 éves fiatal nő saját bevallása szerint gyűlölte a melleit, és fogalma sem volt róla, hogyan nőttek meg olyan gyorsan. „Az egyik percben még lapos volt a mellkasom, nem sokkal később pedig már nem győztem melltartót nézni” – emlékezett vissza, majd hozzátette, a csúfolás miatt felhagyott kedvenc sportjával, a focival is. „A melleim zavartak játék közben.”


Képek forrása: Daily Record

Mindössze 14 éves volt, amikor megpróbált öngyilkos lenni. „Nem akartam igazából meghalni, de nem láttam más kiutat, ezért nyúltam a gyógyszerek után. Emlékszem szép lassan álomba merültem, és reméltem, hogy sosem ébredek majd fel.” Leanne-t szerencsére még időben megtalálták a szülei, akik kórházba vitték. „Mindent bevallottam nekik. Néhány hónap múlva pedig már arról győzködtem őket, hogy minden rendben. Fogalmuk sem volt róla, hogy más megoldást találtam a probléma megoldására.”

Leanne ezt követően éheztetni kezdte magát: gyógyszereken élt, az ételt pedig dugdosta, vagy egész egyszerűen megsemmisítette. Vadul tornázni kezdett abban a reményben, hogy ettől majd összemennek a mellei, és bár a látványos változásra sokat kellett várnia, úgy érezte sikerült újra kézbe vennie az életét.

Legrosszabb időszakában Leanne mindössze 39 kilót nyomott, és kórházról-kórházra járt a különböző egészségügyi panaszai miatt. 26 éves koráig háromszor került olyan intézménybe, ahol kifejezetten anorexiásokkal foglalkoznak. „Az ottani barátaim közül többen meghaltak, ami felnyitotta a szemem, és rádöbbentett, hogy az anorexiás vagyok, és ebbe bele is halhatok” – mondta, majd elárulta, azóta sikerült végre egyenesbe jönnie.

Kíváncsi, hogyan változott Leanne külseje a kórházi kezelés után? Szeretné tudni hogy alakul az élete? Olvassa el a folytatást Petra blogján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik