Foci

Gallardo: elnézést, hogy nem nyerünk idegenben

A Diósgyőr spanyol légiósa már a héten örülne csapata első idegenbeli győzelmének.

Az élvonal újonca, a DVTK tizenhárom fordulót követően az előkelő ötödik helyen áll a táblázaton, a borsodiak ráadásul mindössze két ponttal vannak lemaradva Budapest Honvédtól. Attól a Honvédtól, amelytől az előző fordulóban 2-1-re kikaptak Kispesten. Ezt azért is fontos megemlíteni, mivel a miskolciak eddig nem tudták idegenben begyűjteni a három pontot – Debrecenben nem is olyan rég például egy 5-0-ás verésbe szaladt be az együttes.

Francisco Gallardo, a gárda spanyol klasszisa a dvtk.eu-nak nyilatkozva bosszankodott is egy sort emiatt, az ibériai pedig abban bízik, hogy pénteken a Haladás elleni hazai meccset követően legközelebb a Vasas otthonában is nyerni tud Benczés Miklós csapata.


„Sokkal jobban fáj úgy a vereség, hogy tudjuk, több száz kilométert utaznak értünk a drukkerek, és nem tudjuk őket győzelemmel megörvendeztetni. Ezúton is elnézést kérek tőlük, remélem, együtt elérjük ezt is, mert nem csak a labdarúgók alkotják a DVTK-t, hanem a közönség, a háttérben dolgozók, így együtt jelentjük a klubot”
– mondta Gallardo, aki az elmúlt két bajnokin is a kapuba tudott találni.

A DVTK egyébként a hét közben is pályára lépett, a piros-fehérek magabiztos győzelemmel ejtették ki a BKV Előre SC-t a Magyar Kupából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik