Összefoglaló: Amilyen lüktető volt a játék az első percekben, annyira visszaesett a színvonal az első félidő további részében. Ugyan mind a két fél próbálkozott, de igazán nagy helyzetet nem láthattunk, igaz Hakola kellemetlen lövése azért adott munkát Szűcs Lajosnak.
Fordulás után egyből jobb lett a meccs, ehhez persze kellett az is, hogy a 47. percben Maric egy szemtelen csel után bevegye Jova kapuját. Kisvártatva már 1-1 volt az állás, a félidőben csereként beálló Somalia ugyanis közelről a hálóba bólintott Hakola mértani pontosságú beadását követően.
Ezt követően két hatalmas bravúrt láthattunk, előbb Jova babrált ki Mariccsal, majd Szűcsről vágódott szögletre Pölöskey közeli kísérlete. A hajrában így is megnyerte a meccset a Ferencváros, Józsi pazar szabadrúgását Klein fejelte a bal felsőbe, a tartalékos Pápában pedig már nem volt annyi, hogy pontot tudjon menteni. Détári Lajos irányításával már másodjára nyert az FTC, de még mindig az utolsó előtti.
92. PERC: Vége! Nagy Tamás és Détári Lajos egymás nyakában, a szurkolók félpucéren a lelátón, a Ferencváros hátrányból felállva győzte le a Pápát 2-1-re és őrzi hibátlan mérlegét a Lombard Otthonában. Köszönjük a figyelmet!
91. PERC: Két perc a hosszabbítás. Tóth vesztett labdát a középpályán, Somalia azonban rossz passzt adott Pölöskeynek, pedig a támadó ezzel a kapuig sétálhatott volna.
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 1](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/szoglet.jpg)
Mindenki mellett elment a labda.
87. PERC: Most minden a Fradinak kedvez, a Pápa sokat szabálytalankodik, illetve most kicsit súlytalan támadásban, igaz ha az előbb Lovrencsics centerezése eljut Maricig, akkor a támadó üresen állt volna szemben a kapuval.
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 2](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/csere.jpg)
Ganugrava-Germán csere.
77. PERC: Egy szögletet követően jogos büntetőt nem kapott meg a Ferencváros, az egyik pápai védő kézzel tette maga elé a labdát, Fábián játékvezető azonban ezt nem vette észre.
75. PERC: Érik a Fradi második győzelme a szezonban, ugyanis miután Józsi jó ívben ívelt középre egy szabadrúgást a tizenhatos mellől, Klein magasabbra ugrott mint Tóth, a zöld-fehér védő pedig élt is a lehetőséggel és a tehetetlen Szűcs kapujába fejelt. Fordított az FTC, 1-2!
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 3](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/gol.jpg)
Józsi szabadrúgását fejelte a kapuba.
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 2](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/csere.jpg)
Abdi váltja Marótit. Győzni akar a Fradi.
70. PERC: Elképesztő bravúr a túloldalon is, miután Jova góltól mentette meg csapatát, Szűcs is hasonló hőstettet hajtott végre Pölöskey közeli lövésénél. Az ezt követő ferencvárosi szöglet veszélytelen volt.
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 1](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/szoglet.jpg)
Maric közeli lövésénél védett hatalmasat Jova.
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 6](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/sargalap.jpg)
Lerántásért.
54. PERC: Újabb szép ferencvárosi akciót láthattunk, Pölöskey sarokkal játszott Hakolához aki középre ívelt, Somalia elszakadt védőjétől (aki el is csúszott aztán), így senkitől sem zavartatva bólintott közelről Szűcs mellett a kapuba, 1-1!
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 3](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/gol.jpg)
Közelről fejelt a hálóba.
53. PERC: Szép jelenet! Pölöskey vállal maga elé pörgetett egy labdát miközben lefordult egy védőről, estében lőtt, Szűcs azonban fogta az alsó sarokba tartó lövést.
47. PERC: Öröm a négyzeten Pápán: előbb Fábián játékvezető perecelt egyet, amin nagyon jót derültek a hazai drukkerek, majd Maric kapott remek indítást, a tizenhatoson belül átvette a labdát, egy csellel elfektette Balogot, majd kilőtte a hosszú alsó sarkot, előnybe juttatva a Lombardot, 1-0!
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 3](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/gol.jpg)
Megetett egy védőt, majd a hosszú alsóba lőtt.
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 2](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/csere.jpg)
Somalia váltja Moralest.
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 10](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/kozepkezdes.jpg)
Megy a második félidő.
46. PERC: Vége az első félidőnek, itt is, ott is akadtak helyzetek, azonban gólt még nem láthattunk, pedig ahogy a meccs indult, benne volt a pakliban egy gros találat. Hamarosan folytatódik a mérkőzés, maradjatok velünk!
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 1](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/szoglet.jpg)
Mind a kétszer tisztáztak a védők.
43. PERC: Ezúttal Józsi ívelt a hosszú oldalra egy szabadrúgást, Maróti próbált meg kapura fejelni, azonban a kapujából kirontó Szűcsa kiöklözte a labdát, majd aközéppályást is letarolta, sérülés azonban szerencsére nem történt.
39. PERC: Egy ferencvárosi szabadrúgás után Szűcs csak öklözni tudott, de rossz irányba, egy gólvonal előtt álló védő azonban kisegítette a rutinos portást. Kontrát vezetehetett volna ebből a Pápa, azonban az egyik passzba hiba csúszott, így Balog tisztázott.
30. PERC: Hakolához került a labda egy tetszetős akció végén, a középpályás az alsó sarok irányába tekert, Szűcs védett, ám csak kiütni tudta a kellemetlen lövést.
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 1](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/szoglet.jpg)
Életveszélyes csúsztatás kerülte el a Fradi kapuját.
22. PERC: Morales cselezgetett a pápai tizenhatos előterében, ledönteni sem sikerült a Fradi játékosát, azonban a tizenhatos magasságában hosszan szöktette Hakolát. Sokkal több volt ebben az akcióban.
19. PERC: Most kicsit lassab a tempó, a Pápa próbálkozna támadást vezetni, a Ferencváros azonban egyelőre nagyon szervezetten zár vissza, így nincs könnyű dolga a hazaiaknak.
14. PERC: Maric kínálta meg jó 20-ről Jovát, nem okozott gondot a kapusnak a védés.
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 1](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/szoglet.jpg)
Szűcs öklözése, majd egy mentés után Maróti lőhetett, a labda mellé ment.
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 6](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/sargalap.jpg)
Nagyra csúszott rá.
5. PERC: Ott volt az első nagy pápai helyzet, Ganugrava centerezését ütötte ki üggyel-bajjal Jova.
4. PERC: Egyelőre még kóstolgatják egymást a csapatok, ugyanakkor az eddigiek alapján gólzáporos meccsre van kilátás, ugyanis lüktető eddig a meccs.
![Továbbra is hibátlan Pápán a Fradi 10](http://24.hu/Root/Shared/Pictures/2011/05/28/kozepkezdes.jpg)
Sárga-feketében a Pápa, fehérben a Fradi.
Előzetes: Érdekes meccs vár a Pápára és a Ferencvárosra egyaránt, ugyanis előbbi még nem tudta legyőzni a zöld-fehéreket, utóbbinak pedig azzal a Ferenczi Péterrel kell szembenéznie, amely korábban a Fradit erősítette.
Az eddigi nyolc egymás elleni összecsapásból hetet nyert meg az FTC és mindössze egyszer végeztek döntetlenre a felek, Pápán még nem kaptak ki a fővárosiak. Tavaly 5-0-ra nyert a Ferencváros a Lombard vendégeként, Schembri triplázott, Heinz és Morales iratkozott fel még akkor a góllövők közé.