Belföld

Kocsis Máté többmilliós parlamenti büntetéseket lengetett be

A parlamenti képviselőkre vonatkozó fegyelmi szabályok szigorítására tett javaslatot a Fidesz-KDNP – közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Kocsis Máté a parlamentben az elmúlt időszakban történt “példátlan durvaságokkal” indokolta az országgyűlési törvény módosítását, megengedhetetlennek nevezve az ellenzék “vadabb” képviselői által tanúsított magatartást. Megemlítette a tavaly december 12-i ülésnapot – amikor ellenzéki képviselők megakadályozták, hogy a levezető elnök elfoglalja helyét a pulpituson, majd a továbbiakban is zavarták az ülést -, valamint Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő két héttel ezelőtti viselkedését, amikor trágár szavakat tartalmazó táblát emelt fel az ülésteremben.

A lófasz is majdnem előkerült Orbán beszéde közben
Hadházy Ákos „a lónak a faszát” felirattal is készült.

A politikus hozzátette, a magyar parlamentben az eddigi tiszteletdíj-csökkentéseknek elhanyagolható volt a visszatartó erejük, az érintettek “mellényzsebből kifizették”. Ezért most azt javasolják általános szabályként, hogy az eddigi tiszteletdíj-csökkentések mértékét a 12-szeresére emeljék, remélve, hogy ennek nagyobb lesz a visszatartó ereje. Így például azt a rendbontást, amit eddig a képviselői havi tiszteletdíj egyharmadának elvonásával büntettek, azt ezentúl maximum 4 havival lehet. Amit eddig egy havi csökkentéssel szankcionálhattak, annak ezentúl 6 havi tiszteletdíj-elvonás lesz a felső határa, de ez akár meg is duplázódhat – ismertette, jelezve, hogy

így akár több millió forintos büntetések is lehetnek majd.

Hozzáfűzte: a “notórius bekiabálók”, akik “képtelenek uralkodni az indulataikon” – példaként említette a Párbeszédből Szabó Tímeát és Tordai Bencét, valamint a DK-ból Arató Gergelyt és Vadai Ágnest – fél-egy havi tiszteletdíj-csökkentésre számíthatnak.

Nem mehetnek be akármikor

Változtatnak az állam ellenőrzésére vonatkozó képviselői jog gyakorlásán is – mondta -, mert gátat szeretnének szabni annak, hogy képviselők az igazolványukat lobogtatva, nyilvánvalóan provokatív szándékkal rontanak be állami szervek épületébe. Az új rendelkezés úgy szól, hogy az állami szervek továbbra is kötelesek a képviselőket támogatni megbízatásuk ellátásában, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást meg kell adniuk. A képviselő azonban csak előzetesen egyeztetett módon kérhet majd tájékoztatást a közigazgatási szervektől, közintézményektől. “A képviselői jog nem a bárhová berontás joga” – fogalmazott a Fidesz politikusa.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik