Kultúra

Kizárták Ausztria Oscar-nevezését a túl sok angol beszéd miatt

A filmben elhangzó túl sok angol nyelvű szöveg miatt egy nigériai film után Ausztria nevezését, a nigériai prostituáltakról szóló Joy című filmet is kizárták a legjobb nemzetközi film Oscar-mezőnyéből. A film rendezője, Sudabeh Mortezai a Nigériából Bécsbe eladott nők sorsát követte alkotásában. Az amerikai filmakadémia azonban elutasította a hivatalos osztrák nevezést, mivel csupán a film dialógusainak 30 százaléka hangzik el németül vagy nigériai nyelveken, a többi angolul. Az osztrák Film- és Zeneipari Szakmai Szövetség (FAMA) vezetője, Werner Müller kedden megerősítette, hogy a filmet kizárták az Oscar-mezőnyből.

Idén ez a második film, amit a filmakadémia kizárt, korábban a Lionheart című nigériai alkotás nevezését utasították el hasonló okból. A filmakadémia szabályzata szerint ugyanis a legjobb nemzetközi film kategóriában szereplő filmekben túlnyomórészt nem angol nyelvű dialógusoknak kell szerepelnie.

Müller azzal érvelt, hogy a Joyban a szereplők erős nigériai dialektussal beszélik az angolt, és ezeket a párbeszédeket az amerikai nézők is csak feliratozással érthetik meg. A dokumentarista stílusú film egyszerűen azt adja vissza, ahogy ezek a nők egymással diskurálnak , hangsúlyozta.

Nem úgy beszélnek, mint egy bécsi színpadon

– magyarázta.

A Joy korábban több fesztiváldíjat is elnyert, mások mellett Velencében és a Londoni Filmfesztiválon is díjazták. A Lionheart kizárása miatt Nigériában bírálták az amerikai filmakadémiát.

Ez a film azt ábrázolja, hogyan beszélnek a nigériaiak. Ebbe az angol is beletartozik, ami hidat képez az országunkban beszélt több mint ötszáz nyelv között

– írta múlt heti Twitter-üzenetében a film rendezője, Genevieve Nnaji.

Mortezai elmondta, hogy megdöbbentette a filmakadémia döntése. A rendező rámutatott, hogy az olyan külföldi filmeknek, amelyeknek nincs nagy amerikai forgalmazója, alig van esélye arra, hogy az Oscar-mezőnybe jussanak, kivéve a nemzetközi kategóriát. Ugyanakkor hozzátette, ha a filmakadémia lazítana a nyelvi szabályon, és elérhetővé tenné a kategóriát minden nem amerikai film számára, az azzal járna, hogy sok angol nyelvű országból, például Ausztráliából érkező film is bejutna a mezőnybe és emiatt a többi, nem angol nyelvterületről nevezett film hátrányba kerülne.

(MTI)

Kiemelt kép: RODIN ECKENROTH / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik