Foci

Bajzát-Vasas 5-1

Mesterötöst szerzett a Pécs támadója a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában.

A hazaiak számítottak esélyesnek a Pécs-Vasas összecsapás előtt a labdarúgó NB I. 17. fordulójában: míg a baranyaiak hazai pályán még nem szenvedtek vereséget a szezonban, addig az angyalföldiek idegenben képtelenek voltak nyerni.

Nem is kellett sokat várni a Pécs vezető góljára, a 12. percben Regedei passza után Bajzát Péter lőtt a jobb alsó sarokba (1-0).

A vendégek nem tudtak válaszolni, sőt, nem sokkal később Bajzát egy rövid felszabadítás után a második gólját is megszerezte, ezúttal a bal alsót lőtte ki (2-0).

Az újonc egy ziccert is kihagyott, ez pedig hamar megbosszulta magát, ugyanis Bárányos szabadrúgásába Marovic olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a labda a hazaiak hálójában kötött ki. Öngól, 2-1.

A második félidőben aztán újraindult a Bajzát-parádé: először egy szöglet utáni kavarodásnál közelről volt eredményes a támadó (3-1), aztán az utolsó tíz percre fordulva egy kiugratás után a kapust leültetve passzolt a hálóba (4-1), majd egy kipattanót értékesítve állította be az 5-1-es végeredményt.

A Pécs a 6., a Vasas a 11. helyen áll a bajnokságban.

Eredmény – OTP Bank Liga, 17. forduló
Pécsi MFC – Vasas-Híd 5-1 (2-1)
Pécs, PMFC Stadion, 2500 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor
Pécs: Dibusz – Nagy J., Lantos, Todorovic, Marovic – Regedei, Zeljkovic, Scepanovic, Nagy O. (Demjén a szünetben) – Horváth Zs. (Gyánó 86.), Bajzát (Fröhlich 85.). Vezetőedző: Mészáros Ferenc
Vasas: Ilizi – Kulcsár D., Pranjic, Kovács G., Casal – Simic (Jokic 87.), Mehmedagic, Bárányos, Bakos (Simek 66.), Dajic – Bradley (Beliczky 63.). Vezetőedző: Marijan Vlak
Gólszerzők: Bajzát (12., 20., 61., 83., 84.), illetve Marovic (26., öngól)
Sárga lap:
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik