Belföld

Pezsgős számlák, milliárdos hitelek – ezt örökölték a vidéki polgármesterek fideszes elődeiktől

Dunaújvárosban még tartanak a tételes vizsgálatok, de első ránézésre máris akadt egy 400 milliós adósság

– mondta Pintér Tamás, a város új, jobbikos polgármestere a Népszava érdeklődésére. Az újság arról készített összeállítást, mi várta a frissen megválasztott elöljárókat a városházán, ahonnan a fideszes elődeik leginkább csak jó híreket tettek korábban közzé. Pintér megjegyezte, a városi cégek átvilágítása újabb problémákat hozhat, hiszen

a városi vagyonkezelő cégnél már több millió forintnyi számlát találtak röviditalokról, pezsgőkről, koktélalapanyagokról. 

Az érdi Csőzik László arról számolt be, hogy noha az előző polgármester fényes gazdálkodásról számolt be, már az idei költségvetésben is tátong egy 1,9 milliárdos lyuk, amit működési támogatással akartak betömni. Azaz arra számítottak, hogy az állam majd megsegíti a várost. Kaptak is 700 milliót, ám így is maradt 1,2 milliárd hiány, miközben volt 137 millió forintnyi tanácsadói szerződés.

A miskolci Veres Pál  sokmilliárdos adósság mellett arra panaszkodott a lapnak, hogy az évek óta látható sofőrhiány miatt lényegében összeomlott a helyi tömegközlekedés. Szerinte a város közlekedési cégénél kilenc éve söprik a szőnyeg alá a problémákat.

A pécsi Péterffy Attila pedig azt közölte: nem a Fidesz által kommunikált 7 milliárdos plusszal, hanem 23 milliárdos mínusszal, csődközeli helyzetben vették át a várost.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik