Foci

Csertői szerint sima meccs volt a Fradi elleni

A Ferencváros 2-0-ra kikapott a Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Ligában. A vendégek szakmai stábja is látott pozitívumokat.

Az OTP Bank Liga vasárnapi játéknapján “rangadót” rendeztek Győrben, az ETO 10 ezer néző előtt fogadta a Ferencvárost.

Amint arról élő, szöveges közvetítésünkben is beszámoltunk, az ETO 2-0-ra verte meg a még mindig csak egy győzelemmel álló fővárosi zöld-fehéreket.

Nagy Tamás, a Ferencváros vezetőedzője szerint: az első gólig nagyon szervezetten játszott az FTC: “egy kihagyás után gólt kaptunk, hátrányba kerültünk. Utána átadták a területet, megpróbáltunk visszajönni a meccsbe, majd egy eladott labda után leindítottak minket és újabb gólt kaptunk. A félidő vége a miénk volt. Szünet után nagyon sokat tett a csapat azért, hogy visszajöjjön, egy kis szerencsével, koncentrációval meg lehetett volna a döntetlen”.

A találkozó összefoglalója:

“Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy elterveztük, gólokat rúgtunk, lendületesek voltunk, ezzel el is dőlt a mérkőzés. A második félidőben ha jól végig visszük a kontrákat, akkor eldönthettük volna már előbb. Az ellenfél hátrányban volt, minden labdát felívelt, mi meg hárítottunk, sima meccs volt” – ezek már Csertői Aurél, az ETO vezetőedzőjének szavai.

Kommentálta a mérkőzést Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke is, aki a facebookon posztolt egyet: “Meccs statisztikái: kapura lövések: FTC 19 – ETO 4; szögletek: FTC 9 – ETO 1. Küzdöttünk, és fölényben játszottunk de, a helyzeteket be kell “verni” nincs mese! A szurkolóknak köszönöm a 90 percig tartó biztatást. Hajrá Fradi!”

Mindenesetre a vereség nem tett jót a Fradi helyzetének, a tabellán maradt az utolsó előtti, 15. helyen, 5 ponttal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik