10 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől való eltiltásra ítélte a bíróság azt a férfit, aki meg akarta ölni egy barátnőjét – olvasható az ügyészség honlapján.
Az elkövető 2017 áprilisában, egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg a sértettel, ezt követően több alkalommal találkoztak. A vádlott és a sértett 2017. augusztus 6. napján, az esti órákban Környén, egy hétvégi házban találkoztak. A vádlott nem tudta elfogadni, hogy a sértett csupán barátként tekint rá, ezért elhatározta, hogy megöli. Miután a sértett elaludt, a vádlott egy 30 cm hosszúságú baltával a fejét többször megütötte. A férfi úgy vélte, hogy a sértett meghalt, ezért a helyszínt elhagyta.
A vádlott az esti órákban feladta magát a rendőrségen. A bűncselekmény helyszínére érkező rendőrök megállapították, hogy a sértett még él, majd a mentők kórházba szállították. A súlyos koponyasérülések miatt a sértett életét vesztette volna, amennyiben nem részesül szakszerű orvosi ellátásban.
Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot, amelyben indítványozták, hogy bíróság a vádlott letartóztatását tartsa fenn, továbbá arra, hogy a vádlottat fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje.
A bíróság az ügyészség vádirata alapján bűnösnek mondta ki a férfit, de az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.
Kiemelt kép: iStock