Lady Gaga még a Golden Globe-on viselt egy kék Valentino-ruhát, amit a jelek szerint ott hagyott a szállodai szobájában, és fel se tűnt neki. A TMZ csak most foglalkozik az üggyel, hogy az egyik takarító megtalálta a sok ezer dollárt érő estélyit, és aukcióra bocsátotta.
A Beverly Hilton hotel dolgozója egy levelet is írt, hogy mi történt. Eszerint 24 éve mindig dolgozik a Golden Globe alatt, és most is a szokásos rend alapján járt el. A ruhát megtalálta, miután Gagáék távoztak, és levitte a talált tárgyak osztályára. A Valentinóért senki sem jelentkezett, így a hotel az eddigi rendszerhez híven a megtalálónak adta a ruhát. A személyzethez tartozó Sara Corea most nyolcezer dolláros (~2,4 millió forint) kikiáltási áron válna meg az uszályos estélyitől, ami Judy Garland 1954-es Csillag születik című filmjében viselt ruhájának állított emléket.
A baj csak annyi, hogy a lap forrásai szerint Valentino a rendőrségre vinné az ügyet, szerintük valaki ellopta a ruhát, ami ráadásul nem Gagához, hanem hozzájuk tartozik, csak kölcsönadták a gálára.
Kiemelt kép: Steve Granitz/WireImage/ Getty Images