Sport

Döbbenetes Vasas-fordítás a Sterbinszky-csarnokban

Elképesztő módon szerezte meg negyedik győzelmét a Vasas SC női kézilabdacsapata az NB I/B Nyugati csoportjában: bő három perccel a vége előtt még ötgólos hátrányban volt, végül 32-31-re megverte a Kozármislenyt.

Elvesztette a veretlenségét a női kézibajnokság meglepetéscsapata
A Debrecen olyan ellenféltől kapott ki, amely eddig egy meccset nyert csak meg.

A forduló előtt százszázalékos teljesítménnyel, öt győzelemmel álló vendégek végig kézben tartották az irányítást, a félidőben 17-14-re vezettek, és az 57. percben legeredményesebb játékosuk, Szemmelrock Dóra hatodik góljával 31-26-ra vezettek.

Aztán csoda történt. Előbb Szilovics Fanni fél perc alatt két gólt dobott, majd Takács Fruzsina hetese után ismét ő volt eredményes. 51 másodperccel a lefújás előtt, 31-30-as kozármislenyi előnynél a vendégek edzője, Kovács Tamás időt kért, de játékosai labdát vesztettek, Török Rebeka pedig 59:44-nél egyenlített (31-31).

Maradt 15 másodperc, de a középkezdés után a Vasas egyből labdát szerzett, Polics Tímea szabálytalankodott: piros lap és hétméteres. Takács Fruzsina ezt is bevágta, a Vasas elképesztő mérkőzésen 32-31-re győzött.

A klub hivatalos honlapja szerint a hazaiak edzője, Penszki Gergely közvetlenül a meccs után, amikor összekapaszkodott a csapat, annyit mondott a lányoknak, hogy ha ebből nem merítenek erőt a célokhoz, akkor semmiből.

Kiemelt fotó: vasassc.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik