A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) valamint a Magyar Bankszövetség a jövőben együtt dolgozik egy élhető és fejlődő főváros programján, a Budapesten és környékén működő vállalkozások támogatásán, erről állapodtak meg a két szervezet vezetői – tájékoztatta a BKIK az MTI-t csütörtökön.
Erdei Tamás a bankszövetség elnöke és Petykó Zoltán a BKIK elnöke a közlemény szerint egyetért abban, hogy a helyi vállalkozások a jövőben meghatározóan vegyenek részt egy egységes fővárosi fejlesztésben, és ebbe be kívánják vonni a főváros környezetében működő vállalkozásokat is, együttműködve a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával.
Az együttműködés keretében a jelenleg formálódó kereskedelemfejlesztési és turisztikai stratégiához kapcsolódva a felek keresik azokat a PPP projekteket, ahol tevékenyen is részt tudnak venni a megalakuló projekt társaságok munkájában és elősegíthetik a magántőke mielőbbi eredményes részvételét a főváros nagy fejlesztési projektjeiben. Ezzel elő kívánják segíteni azt, hogy a jövőben az ilyen típusú projektekben a kis- és középvállalkozások számára is nyíljanak lehetőségek.
A kamara és a bankszektor fontosnak tartja a vállalkozások életben maradásához elengedhetetlen adóegyszerűsítési és adócsökkentési folyamatok mielőbbi indítását, különös tekintettel a helyi iparűzési adóra. A felek támogatják továbbá minden területen az elektronikus ügyintézés elterjedését, különösen a készpénz-kímélő formákat. Megegyeztek abban is, hogy megvizsgálják új szervezeti formák kialakításának lehetőségét a főváros gazdaságának fejlesztése érdekében, akár alapítvány, akár különböző társasági formában.
Az együttműködés egyik kiemelt célterülete az adózás korszerűsítése, ami elfogadva a szektor-semleges adózás és az európai adózási formák kialakítását eredményezi a jövőben, ügyelve arra, hogy annak ne lehessen hátrányos következménye a Budapest és környezetét magában foglaló régióra egyetlen európai régióval való összehasonlításban sem.
Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
Szinte hihetetlen belegondolni, hogy Avril Lavigne szeptember 27-én tölti be a negyvenet, és látszólag még mindig ugyanaz a nyakkendős lázadó, aki tizenhét évesen volt, és ami ennél is megdöbbentőbb: még mindig jól csinálja.