Belföld

Furcsa körülmények között, egyetlen szavazattal nyert a fideszes polgármester Kisteleken

Óriási a felháborodás. Ha most lenne a választás, szerintem sokkal többen mennének el szavazni és valószínűleg ez nekem kedvezne

– mondta a 24.hu-nak Mészáros Gábor, aki október 13-án független jelöltként egyetlen szavazattal kapott kevesebbet a Csongdárd megyei Kisteleken, mint a Fidesz-KDNP színeiben induló Nagy Sándor újraválasztott polgármester.

Mészáros a választási eredmény megállapításával szemben fellebbezést nyújtott be a területi választási bizottsághoz, a szavazatok újraszámlálását és indokolt esetben az eredmény megsemmisítését kérve. A fellebbezést a választási bizottság elutasította, de a független jelölt nem hagyja annyiban a dolgot, bíróságra viszi az ügyet.

A kisvárost 21 éve vezető fideszes Nagy Sándor 1224 szavazatot kapott, míg Mészárosra 1223-an voksoltak. Nagy győzelme először került veszélybe, öt éve a szavazatok 74 százalékát szerezte meg a polgármester-választáson, és volt olyan év is, amikor ellenjelölt nélkül győzött. Mészáros azonban nemcsak a lehető legkisebb, egyszavazatnyi különbség miatt szeretne újraszámlálást, hanem azért is, mert minden eddiginél több, 72 érvénytelen szavazat volt a választáson (öt évvel ezelőtt például 44 ilyet regisztráltak, azt megelőzően mindig kevesebbet).

Mészáros Gábor fellebbezése szerint ezt az is okozhatta, hogy a szavazólapok egy részéről nem húzták le a választás előtt visszalépő Tóth Szabolcs nevét, vagy ha lehúzták is, a neve mellett levő szavazókört nem húzták át. Mészáros szerint többen jelezték, hogy Tóth neve nem vagy nem megfelelően volt áthúzva, ezért szavaztak rá. Arra is hivatkozott, hogy olyan szavazatot is érvénytelenítettek, amelyet egyértelműen rá adtak, és ha csak egy ilyen eset volt, az már megváltoztatja az eredményt.

A fellebbezésben az is szerepelt, hogy két szavazókörben összesen öt szavazattal kevesebb volt, mint ahányan átvették a szavazólapot, és erre egyelőre nincs magyarázat. Emellett Mészáros annak vizsgálatát is kérte, hogy az egyik szavazókörben szavazó külföldi munkavállalók nem fiktív lakcímmel voksoltak-e.

A megyei választási bizottság viszont nem talált jogsértésre utaló jeleket. A leadott szavazatok és a szavazók száma közötti különbség megítélésében a Kúria gyakorlatára hivatkozott, miszerint ez nem befolyásolja a választás érvényességét, és semmilyen következtetést nem lehet levonni belőle.

Azt ugyanis senki nem ellenőrzi, hogy az átvett szavazólapot csakugyan bedobja-e az urnába a választó.

A területi választási bizottság a visszalépett jelölt kapcsán sem talált olyan bizonyítékot, amely alapján megállapítható lenne, hogy jogsértés történt. A külföldi munkavállalókról sem került elő olyan információ, amely szerint jogtalanul szavaztak volna. Végezetül kimondták: önmagában az érvénytelen szavazatok az országos átlagot meghaladó száma nem elegendő indok az eredmény vizsgálatára, megsemmisítésére és új szavazás kiírására. „Az pedig csupán feltételezés, hogy legalább egy érvényes szavazat lehet az érvénytelenné nyilvánított szavazatok között, erre semmiféle konkrét bizonyíték nincs” – írta a megyei választási bizottság elnöke.

Mészáros szerint viszont továbbra is elképzelhető, hogy a 72 érvénytelen voks között az újraszámlálás során találnának olyat, amin nem húzták ki a már visszalépett jelölt nevét. Ezért a választási bizottság elutasító határozata utána a bírósághoz fordult, amely még a héten dönt az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik