Élet-Stílus

Tekashi69 feldobta bandájának keresztapáját is, 14 év börtön várhat rá

A szövetségi ügyészség kérte a letartóztatását.

Továbbra is folyamatban van Tekashi69 ügye, aki hamarosan akár szabadulhat is, köszönhetően annak, hogy a bíróság vádalkuja értelmében elkezdte feldobni egykori bűnszervezetének, a Nine Trey Bloods-nak a tagjait.

Már otthon karácsonyozhat Tekashi69, mert decemberben kiengedhetik
Reméli, még népszerűbb lesz, mint azelőtt.

A Blast által megszerzett bírósági dokumentumok szerint Jamel Jones, ismertebb nevén Murda Mel ellen is vallomást tett, akit gyakorlatilag a Nine Trey keresztapájának tekintettek, a szövetségi ügyészség pedig már kérte is a letartóztatását. 135 hónapot, vagyis több, mint 11 év letöltendő börtönbüntetést kérnek rá minimum, maximum pedig 168 hónapot, vagyis pontosan 14 évet. A bíróságnak hamarosan erről kell döntenie. Ugyanakkor az, hogy a bandájának vezetőjét lecsukják, továbbra se jelent biztonságot a rapper számára, aki várhatóan nem vesz részt a tanúvédelmi programban, hanem testőröket fogad, nemrég új lemezszerződést aláírva, ugyanis a Nine Trey csak egy leágazása a sok közül a Bloods-nak.

Kiemelt kép: Shareif Ziyadat/WireImage

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik