Foci

Az egyiknek komplikált volt, a másik kesereg

Marco Rossi (marco rossi, )
Marco Rossi (marco rossi, )

A Honvéd hatgólos meccset mentett egy pontra,Marco Ross a fejét kapkodta a fordulatos meccsen, Máté Csaba sajnálja az elszalasztott sikert.

A listavezető Honvéd az OTP Bank Liga 4. fordulójában elvesztette hibátlan mérlegét, de az élen maradt és továbbra is veretlen. Pedig a Paks idegenben is becsülettel megszorongatta a kétgólos hátrányt ledolgozó kispestieket.

Marco Rossi, a Honvéd olasz vezetőedzője a honvedfc.hu-nak nyilatkozva elmondta, szerinte a döntetlen dacára eddig a Paks ellen nyújtották a legjobb teljesítményt.

“Az ellenfél két kontratámadásból tudott két gólt lőni, a harmadik pedig egy jó lövésből érkezett, 25 méterről. Komplikált meccs volt, a győzelem elmaradása ellenére ez volt a legjobb, legmagasabb színvonalú mérkőzésünk a szezonban, így elégedett vagyok. Próbáltam a szünetben felhívni a figyelmet néhány hibára, és taktikai váltás is történt, ami az egyik kulcsa volt az egyenlítésnek. Mindenki nagyon koncentrált volt, minden labdáért megharcoltak a fiúk” – értékelt Rossi.

A küzdeni tudásra szükségük lesz a következő fordulóban is, hiszen az éppen edzőváltáson áteső Ferencvároshoz látogatnak.

A Paks megbízott edzője, Máté Csaba nem repesett az örömtől, hogy csapata 3-1-ről nem tudott nyerni. “Dacára annk, hogy a listavezető otthonában játszottunk, nyerhettünk volna. Az első félidő önmgaárért beszél, sajnos a szünet után beszorultunk, de így is maradt esélyünk a győzelemre. Csalódott vagyok”.

Videó: a két tréner mérkőzsé utáni értékelése

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik