Az Európa Ligában jobb helyzetben lévő fehérvári alakulat Gyurcsó remeklésének és két góljának köszönhetően legyőzte a Haladást még úgy is, hogy a csereként beálló Szolnoki egy csúnya becsúszás miatt idő előtt mehetett zuhanyozni. Paulo Sousa, a Vidi mestere ezt követően be is vonult az öltözőbe.
“A mérkőzés elején sokat támadtunk, de a szombathelyi játékosok mezőnyben elkövetett szabálytalanságokkal folyamatosan tördelték a játékunk ritmusát. A játékosaimra ugyanakkor büszke vagyok, hiszen a rövid felkészülési idő ellenére nagyon jól megvalósították azt, amit megbeszéltünk és amit elvártam tőlük. A második félidőben némileg változtattunk a játékunkon. Ami az első félidőben még nem ment, az a második játékrészben megváltozott. Ennek is köszönhetően sikerült gyorsan két gólt is szereznünk, mellyel végül megnyertük a találkozót. Szolnoki piros lapját jogosnak tartom, ez egy hátulról történő becsúszás volt” – mondta a vidi.hu-nak a portugál mester.
Kollégája, Artner Tamás csalódott volt, ugyanis csapatának játéka alapján szerettek volna legalább egy pontot elvinni a Sóstói Stadionból.
“A hazaiak birtokolták többet a labdát, mi azonban jól védekeztünk. A második félidőben mezőnyfölényben játszottunk a kapott gólig. Kétgólos hátrányban mindent egy lapra tettünk fel, ennek lett az eredménye az, hogy előbb emberelőnybe kerültünk, aztán pedig a szépítő találatot is sikerült megszereznünk. Az utolsó 10 percben nagyon megnehezítettük a Videoton dolgát, és azt kell mondanom, a mérkőzés összképe alapján rászolgáltunk volna az egyik pontra.”
Másik EL-csapatunk, a Debrecen – 3-0-ra elbukta az első meccset a bajnok – Szakály találatával tudta legyőzni a Pápát. Azonban az összecsapás küzdelmesebb volt, mint azt a piros-fehérek elképzelték, ugyanis a DVSC-nek nem igazán voltak ziccerei az első 45 percben. A folytatásban azonban felpörögtek és végül sikerült begyűjteniük mindhárom pontot.
“Öt hátvéddel állt fel az ellenfél, ezt a védelmet nehéz volt feltörnünk. Úgy érzem, hogy mentünk becsülettel előre, a meccsből kihoztuk a maximumot” – mondta az nb1.hu-nak Kondás Elemér, a Loki vezetőedzője.
“Nem az első meccsünk, ahol olyan hibákat ejtettünk, amiért nem tudunk pontot szerezni. Igazából a hatodik fordulótól kezdődik számunkra a bajnokság. Támadásainkban komoly hiányosságaink vannak, ezen javítanunk kell. A nagyobb helyzeteink nekünk voltak, mégsem mi szereztük a gólt” – ezek már Bene Ferenc, a Lombard Pápa trénerének szavai.