Robert Forster 78 éves volt, agydaganat okozta a halálát. Legutóbb a minden idők egyik legjobb tévésorozataként számon tartott Breaking Bad folytatásában, a Netflixen pénteked debütáló El Caminóban láthattuk a színészt, akinek nevéhez fűződik Hollywood egyik leglátványosabb visszatérése. Forster a 60-as években kezdte pályáját a Tükörkép egy aranyos szempárban című drámában, amiben olyanokkal játszott együtt, mint Elizabeth Taylor és Marlon Brando.
A következő évtizedben aztán tévésorozatok kemény zsarufigurájaként vált népszerűvé, közben mozifilmekben is szerepelt, ám elindult a lejtőn és a 80-as évektől sorra buktak meg a filmjei (Hollywood Harry, Delta Kommandó, Tell Vilmos Kalandjai). A 90-es évekre már kis költségvetésű filmek mellékszerepeiben tűnt fel.
21 hónapig nem kaptam munkát, miközben volt négy gyerekem. Bármit elvállaltam. A karrierem öt hosszú éven át így ment. Minden alkalommal, amikor azt hittem, elértem a mélypontot, romlott egy kicsit a helyzet. A végéhez közeledve már nem volt se ügynököm, se menedzserem, se ügyvédem. Minden lehetőségre rávetettem magam
– emlékezett vissza a színész egy tavalyi interjúban. Ezen a mélyponton toppant be az életébe Quentin Tarantino, aki gyerekkora óta nagy rajongója volt. Már a Kutyaszorítóban egyik gengszterszerepére is behívta Forstert, de akkor végül másra osztotta Joe Cabot figuráját. A Jackie Brown forgatókönyvét viszont eleve úgy írta, hogy végig Forster járt a fejében.
Évek múlva összefutottam Tarantinóval egy kávézóban. Addigra a pályafutásom teljesen, totálisan halott volt. Fecsegtünk egy pár percig, aztán hat hónap múlva feltűnt ugyanabban a kávézóban, és a kezembe nyomott egy forgatókönyvet. Mondtam neki, hogy biztos nem fogják engedni, hogy rám oszd a szerepet. Arra osztom a szerepet, akire akarom – felelte. Akkor derengett fel előttem, hogy kapok még egy lehetőséget.
A Jackie Brownért megkapta élete egyetlen Oscar-jelölését is, és innen visszakerült a hollywoodi vérkeringésbe. Játszott a Psycho remake-jében, a Mullholland Drive-ban, az Én és Én, meg az Irénben, a Twin Peaks folytatásában, vagy épp a már említett Breaking Badben, illetve annak folytatásában.
Kiemelt kép: Getty Images