Foci

Megszakadt a Diósgyőr nyeretlen sorozata

Jeff Silva (jeff silva, )
Jeff Silva (jeff silva, )

A DVTK labdarúgócsapata hazai pályán 3-1-re nyert a Budapest Honvéd ellen az OTP bank Liga 17. fordulójában. A vendégektől két játékost is kiállítottak.

Igazi mumus látogatott Miskolcra szombaton kora este, ugyanis 2012 őszén a Budapest Honvéd háromból háromszor győzte le a DVTK-t, az utóbbi másfél hétben pedig kettőből kétszer, diósgyőri kupabúcsú lett az utóbbi két összecsapás következménye. Szentes Lázár azonban a találkozó előtt magabiztosan nyilatkozott, úgy vélte, ezen a találkozón övéi diadalmaskodnak majd.

Hamar vezetést is szerzett a DVTK, egy szöglet után a rövid oldalon ólálkodó Jeff Silva talált be Kemenes kapujába (1-0). A 30. percben egy elmaradt büntető miatt bosszankodhattak a miskolciak, Ignjatovic kezezett a tizenhatoson belül, Vad II azonban továbbot intett. Pár pillanattal később így is betalálhatott volna a Diósgyőr, azonban a Rudolf, Kemenes párbajt a kapus nyerte.

A túloldalon is volt miért izgulni, Délczeg fektette el Ribánszki kapust, ám kiszorított helyzetből leadott lövése a kapufán csattant. A mozgalmas első felvonást Kemenes nagy bravúrja zárta, aki Góhér közeli lövését védte lábbal.

A fordulást követően kevesebb helyzetet láthattunk, csak elvétve forogtak veszélyben a kapuk, inkább a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. A 71. percben nehéz helyzetbe került a Budapest Honvéd, Baráthot lökte el Elek a középpályán, a fővárosiak játékosa azonban estében visszatalpalt, azonnal villant a piros, tíz emberrel folytatta a kispesti alakulat.

Ehhez képest majdnem egyenlített a Honvéd, egy kapu előtti kavarodás végén Vécsei lőtte rá a labdát a szinte üresen tátongó hazai kapura, ám pechére pont csapattársát, Faggyast találta el. A 80. percben Tandia mutatott be egy kisebb ámokfutást, Csirszkit hordágyon kellett levinni (eltört a bokája), a vendégek játékosa pedig két sárgával kiállt a játékból.

Az eseménydús hajrá nem ért véget a kiállítással, ugyanis nem sokkal később, a 83. percben Góhér buktatta Vernest a tizenhatoson belül, Délczeg pedig magabiztosan értékesítette a tizenegyest (1-1). Góhér pár pillanattal később jóvá tette korábbi hibáját, egy szöglet után felpördülő labdára érkezett jó ütemben és hálóba passzolt közelről (2-1) – igaz a hivatalos jegyzőkönyvben Gallardo neve került be. A legvégén még Bacsa is beköszönt (3-1), a Diósgyőr a 10. fordulót követően tudott ismét nyerni és győzelemmel búcsúztatta a 2012-es bajnoki évet.

Eredmény – OTP Bank Liga, 17. forduló

Diósgyőr, 6000 néző, v.: Vad II.

Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 3-1 (1-0)

Diósgyőri VTK: Ribánszki – Silva, Gohér, Vadász (Nagy T., 70.), Vági – Tisza, Takács P., Elek Á., Luque – Bacsa, Rudolf (Csirszki, a szünetben; Gallardo, 82.) Vezetőedző: Szentes Lázár

Budapest Honvéd: Kemenes – Moga, Ignjatovic, Tandia, Baráth – Nagy G. (Diarra, 45.), Hidi, Vécsei – Abass (Vernes, 44.), Délczeg, Ivancsics (Faggyas, 74.) Vezetőedző: Marco Rossi

Gólszerző: Silva (3.), Gallardo (88.), Bacsa (90+2.), illetve Délczeg (84., 11-esből)

Sárga lap: Gohér (83.), Gallardo (89.), illetve Vécsei (13.), Diarra (60.), Ignjatovic (64.), Tandia (79., 81.)

Piros lap: Baráth (71.), Tandia (81.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik