Közélet

Gázrobbanás történt Szekszárdon, öten sérültek meg

Hatalmas gázrobbanás történt Szekszárdon szerdán 11 óra körül  — számolt be Facebook-bejegyzésében a Rádió Antritt.

A robbanás a Herman Ottó utcában történt, a rádió tudósítója szerint többen megsérültek. A helyszínen képeket is készítettek:

A Katasztrófavédelem honlapja szerint egy többszintes társasház egyik második emeleti lakásában történt gázrobbanás. A robbanás következtében az épület több lakása lakhatatlanná vált. A helyszínre a szekszárdi és a paksi hivatásos tűzoltók, valamint a bonyhádi és a véméndi katasztrófavédelmi őrsök hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kezdték meg a mentést.

Boros Brigitta Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivője az MTI-nek elmondta: a mentésben több mint húsz tűzoltó vesz, az esetleges sérültek felkutatása folyamatban van. A lakhatatlanná vált lakások miatt mintegy száz ember elhelyezésére lesz szükség. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a mentők öt embert vittek kórházba, két férfi súlyos, három nő könnyű sérülést szenvedett.

Ács Rezső (Fidesz-KDNP), a város polgármestere közölte: ismeretei szerint 10 és 30 között van a sérült lakások száma, az ott élőket az önkormányzat el fogja helyezni. Tíz, üresen álló önkormányzati bérlakás, kollégiumi férőhelyek, és a szociális főigazgatósághoz tartozó intézmények is rendelkezésre állnak – tette hozzá.

A Rádió Antritt élő videóban jelentkezett a helyszínről:

Kiemelt kép: Rádió Antritt/Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik