Nagyvilág

Szelfizés közben négyen meghaltak Indiában

Egy indiai család négy tagját sodorta el az áramlás, amikor egy dél-indiai folyóban állva próbáltak magukról szelfit készíteni. A családtagok hatan voltak, egymás kezét fogva álltak hétfőn a derékig érő vízben, amikor az egyik nő – egy frissen házasodott asszony – véletlenül a folyómeder egy gödrébe lépett és elcsúszott, a többieket magával rántva.

A nő férjének sikerült kimentenie egy asszonyt, de a csoport többi tagja, köztük a felesége és egy 14 éves fiú is odavesztek. Indiában rendszeresen történnek hasonló balesetek.

Májusban hárman haltak meg Hariana államban, amikor a vonatsínen állva akartak magukról felvételt készíteni. A közeledő vonat elől átugrottak a szomszédos sínpárra, ahol a másik irányból érkezett egy szerelvény, amely halálra gázolta őket.

2017-ben Karnataka államban ugyancsak hárman egy vasúti hídon fotózták magukat, amikor egy expresszvonat elütötte őket.

Ugyanebben az évben elefánttal akart szelfizni egy férfi, az állat azonban ormányát a derekára csavarva összeroppantotta.

2011 októbere és 2017 novembere között legalább 259 ember halt meg a világon szelfizés közben az Indiai Orvostudományi Intézet All Indian tavalyi tanulmánya alapján.

A statisztikát India vezeti Oroszország, az Egyesült Államok és Pakisztán előtt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik