Belföld

Összeverte az élettársát, pár nappal később a kórházban meghalt

A Budapest Környéki Törvényszék 1 év 2 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte életveszélyt okozó testi sértés miatt azt az embert, aki összeverte az élettársát két évvel ezelőtt, mert az ikertestvérével egy ágyban aludt. Társa pár nappal később a kórházban meghalt, a bíróság szerint azonban nem bizonyítható, hogy a bántalmazás miatt.

B. J. egy Gödöllő közelében lévő településen élt az élettársával. A ház a sértett unokaöccsének a tulajdonában volt, azonban időszakosan ott tartózkodott a későbbi áldozat ikertestvére is. A pár italozó életmódot folytatott és alkalmi munkából élt.

2017. szeptember 29-én a vádlott már kora reggel közepesen ittas állapotba került és észlelte, hogy élettársa  a testvérével egy ágyban alszik, emiatt trágár szavak kíséretében számon kérte. Ezt követően a nála jóval gyengébb fizikumú sértettel bement a ház belső szobájába és nagy erővel test szerte 40-50 percig bántalmazta. A sértett a verés következtében elvesztette az eszméletét.

A vádlott ekkor kerékpárral elment a körzeti orvoshoz, hogy segítséget hívjon. Az orvos értesítette a mentőket és a rendőrséget. A mentők a sértettet a helyszínen mesterségesen lélegeztették, majd életveszélyes állapotban kórházba szállították. A sértett pár nappal később a kórházban elhunyt. A szakértők megállapították, hogy a sértett halála vérkeringési és légzési elégtelenség miatt következett be. Azaz nem igazolható, hogy az életveszélyes állapot és a sértett halála az őt ért bántalmazás nyomán állt be.

Az ítéletet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhébb minősítés és enyhítés miatt nyújtottak be fellebbezést, az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn.

Az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik