Csakis azok kaphatnak bevándorló-vízumot az Egyesült Államokba, akik igazolják, hogy képesek kifizetni az egészségügyi ellátásukat, ezt Donald Trump amerikai elnök jelentette be péntek este.
és kötelezően előírja a bevándorlási kérelmet benyújtóknak, azoknak is, akiknek már családtagjuk él az Egyesült Államokban, hogy be kell mutatniuk egy megkötött egészségbiztosítást, vagy igazolniuk kell, hogy képesek kifizetni az egészségügyi ellátásukat.
A rendelkezés érvényes az amerikai állampolgárok nem amerikai állampolgárságú gyermekeire is, de nem vonatkozik a menekültstátuszért folyamodókra és azokra a bevándorlókra, akik már megkapták a letelepedési engedélyt.
A megkötendő egészségbiztosításnak kötelezően magánbiztosításnak kell lennie, nem vehető igénybe az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási program keretében árusított biztosítások egyike sem.
A Medicaid az Egyesült Államok szegényeket segítő állami egészségügyi programja, amelyet azonban az alacsony jövedelmű legális bevándorlók nem vehetnek igénybe amerikai tartózkodásuk első öt esztendejében. Bármely másféle állami támogatás igénybe vételére ugyan van lehetőség, de ha az állami támogatás összegéből vesznek magán egészségbiztosítást, akkor illegális bevándorlóknak minősülnek. Igaz ez az államilag támogatott Obamacare-programban árult egészségbiztosításokra is.
„A szegény sorsú bevándorlók számára ez a 22-es csapdája, hiszen elvileg jogosultak az Obamacare támogatott egészségügyi ellátására is, de ha kifizetik, azzal kockáztatják, hogy jogszerűen tartózkodhassanak az országban” – így kommentálta Larry Lewitt, a Kaiser családi biztosító alelnöke a Fehér Ház rendelkezését a The Wall Street Journal című lapnak.