Foci

Hivatalos: André Alves már télen elhagyja a Vidit

A brazil gólvágó a ciprusi Omonia Nicosia labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy André Alves, a magyar élvonal elmúlt szezonjának gólkirálya a Videotont elhagyva a ciprusi Omonia Nicosia csapatához szerződik majd, ám pár nappal ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy a brazil támadó csak nyáron távozik majd Székesfehérvárról.

Hétfőn azonban hivatalossá vált, hogy Alves már télen költözik, a két klub meg tudott egyezni egymással.

“Klubunk sikeresen megállapodott az Omonia Nicosia képviselőivel arról, hogy André Alves már a tavaszi szezonban a ciprusi csapatnál folytatja pályafutását. A mindvégig nagyon korrekt módon eljáró ciprusi klub végül a Videoton FC számára is kedvező ajánlatot tett.

Alves már megérkezett Ciprusra, és részt vett a csapat délelőtti edzésén”közölték a Videoton hivatalos honlapján.

A Videoton egyébként a napokban a szerződése ügyében tanúsított magatartása miatt az NB II.-es kerethez száműzte Alvest, akinek azonban a mostani megállapodással mégsem Felcsúton kell készülnie tavasszal. Az Omonia a korábbi magyar válogatott futballistát, Leandrót is soraiban tudja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik