Kecskeméten a csapatok nem kényeztették el a szurkolókat, már-már unalmas első félidőt produkáltak az együttesek, amire leginkább a csontzene volt a jellemző. Feljegyezhettük azt is, hogy akihez Vaskó hozzáér az lesérül, ezúttal Devecsrit lökte fel egy szögletnél, a vendégek játékosa turbánnal a fején folytatta a játékot. Egyébként esett egy gól is, azt Nagy Dániel szerezte a hazai védők hathatós közreműködésének is köszönhetően (0-1).
A második félidő elején tíz emberre fogyatkozott a Hali, Simon tarolta le Jorginhót, ez pedig második sárga lapot ért. A hazaiak sokáig nem nagyon tudtak mit kezdeni emberelőnyben az ellenféllel, Horváth Ferenc fiai feltűnően gyengén muzsikáltak a hajráig. Aztán végül csak meglett az egyenlítés, a csereként beálló Tarabai bólintott a hálóba (1-1) – ez volt első NB I.-es gólja –, sőt, a végén Litsingi révén a három pontot is otthon tartotta a Kecskemét (2-1). A meccs nagy része gyenge volt, a vége azonban pörgősre sikeredett.
Eredmény – OTP Bank Liga, 11. forduló |
Kecskemét, 1500 néző, Vezette: Erdős KTE-Phoenix Mecano – Szombathelyi Haladás 2-1 (0-1) Kecskemét: Borszéki – Sós, Póti, Vaskó, Forró – Litsingi, Ramos, Patvaros (Balázs 74.), Pekár (Tölgyesi 58.) – Jorginho (Tarabai 53.), Salami Vezetőedző: Horváth Ferenc Szombathely: Rózsa – Schimmer, Devecseri, Guzmics, Búrány – Nagy D. (Jagodics 77.), Simon, Nagy I G., Iszlai, Halmosi – Radó (Kenesei 84.) Vezetőedző: Artner Tamás Gólszerzők: Tarabai (84.) Litsingi (90.), illetve Nagy D. (44.) Sárga lap: Salami (36.) Pekár (55.) Póti (75.) illetve Halmosi (14.) Simon (38., 46.) Iszlai (45.) Piros lap: Simon (46.) |
A Kaposvár-Siófok találkozó sem minden idők legjobb összecsapásaként kerül be a krónikás könyvekbe, három gól azért így is akadt a 90 perc során. Mind a hármat a Rákóczi szerezte, a csereként beálló Diallo ráadásul duplázni tudott. A Siófok továbbra is nyeretlen a bajnokságban és egyre kilátástalanabb a helyzete.
Eredmény – OTP Bank Liga, 11. forduló |
Kaposvár, 2500 néző, Vezette: Vad II. Kaposvári Rákóczi-FGSZ Siófok 3-0 (1-0) Kaposvár: Hajdúch – Okuka, Bank, Hegedűs, Jánvári – Pavlovic, Safaric, Horváth T. (Katona 79.), Kovács O. (Khaly 88.) – Haruna (Diallo 64.), Balázs B. Vezetőedző: Prukner László Siófok: Kurucz – Mogyorósi, Fodor M., Deák, Fejes – Gál, Egerszegi (Windecker 84.), Sipos (Melczer 74.), Pál – Zamostny (Kiss M. 63.), Dajic Vezetőedző: Horváth Károly Gólszerzők: Kovács O. (40.), Diallo (71., 80.) Sárga lap: Kovács O. (34.), Balázs (35.), illetve Mogyorósi (19.), Fodor (20.), Gál (30.), Sipos (37.), Dajic (67.) |