Élet-Stílus

Félnek a magánytól, ezért együtt lesznek öngyilkosok

Az idős belga pár egyik tagja sem beteg, ennek ellenére egy ideje már a közös halálukat tervezgetik.

Nem sokkal azután, hogy Belgium ismét a figyelem középpontjába került egy eutanázia-eset kapcsán, újabb történet borzolja a kedélyeket. Ha nem is emlékeznek Frank Van Den Bleeken nevére, a történetére bizonyára igen: ő az a gyilkosságért és nemi erőszakért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt férfi, aki szeptember közepén engedélyezték, hogy büntetése letöltése helyett, orvosi segítséggel véget vessen az életének. A belga férfi azzal indokolta kérvényét, hogy a börtönben elviselhetetlen lelki szenvedésen megy keresztül, ám viselkedésén ennek ellenére sem képes változtatni.

Nos, bár a 89 éves Francis és 86 éves felesége, Anne története egészen másról szól, a vége esetükben is az eutanázia lesz. Legalábbis az idős házaspár reményei szerint, akik saját bevallásuk szerint hosszú ideje tervezgetik a közös öngyilkosságot. Francis és Anne a Moustique nevű belga hírportálnak elárulták, már közös haláluk pontos dátumát is tudják: 2015. február 3-a.

A portálnak adott interjújukban emellett elárulták, azért döntöttek a közös öngyilkosság mellett, mert képtelenek megbarátkozni a gondolattal, hogy társuk esetleges korábbi halála után egyedül kell élniük. Mint kiderült, a látás- és hallásgyengüléssel küzdő Anne, és párja mindenhova együtt megy, mert rettegnek attól, hogy a másik sosem tér haza.

Talán meglepő, de az idős szülők tervét három gyermekük is támogatja. Olyannyira, hogy a közös eutanáziát végül legnagyobb fiuk járta ki a szülőknek, miután az ő kérelmeiket stabil egészségi állapotukra hivatkozva többször is elutasították az orvosok. John Paul elmondta, azért támogatják a közös eutanáziát testvéreivel, mert nem tudnának gondoskodni özvegyen maradt szülőjükről. „Magunkhoz nem vehetnénk, és azt se tudnánk megoldani, hogy naponta látogassuk, így egyedül maradna. A közös eutanázia számukra a legjobb megoldás” – szögezte le.

„Nem vagyunk szomorúak, sőt, az igazat megvallva nagyon örültünk neki, mikor kiderült, végre találtunk egy orvost, aki vállalkozik arra, hogy beadja nekünk az injekciót. Amikor a fiunk elárulta, hogy együtt hagyhatjuk az életet, nagyon megkönnyebbültünk, mintha megláttuk volna a fényt az alagút végén” – árulta el Francis, aki azt is hozzátette, eddig azért nem lettek öngyilkosok, mert nem volt hozzá elég lelkierejük.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik