Tudomány

Vulkánkitörés törölte el a nyarat

1815-ben az indonéziai Tambora hatalmas kitörést produkált, a szakértők szerint ez volt az elmúlt 1500 év legjelentősebb vulkáni eseménye. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a tűzhányó drámai aktivitása idézte elő az úgynevezett nyár nélküli évet Európában. Az elmélet alapján a vulkánból felszálló részecskék blokkolták a napfényt, és emiatt lehűlt a kontinens. A hideg hatással volt a termésre is, és sok helyen éhínség alakult ki.

A kutatók eddig nem voltak biztosak benne, hogy a kitörés mennyiben járulhatott hozzá az időjárás megváltozásához. Egy új vizsgálatban azonban a legmodernebb klimatikus modellekkel sikerült felmérni a Tambora szerepét – írja az IFLScience.

A pusztító esemény hatására cunami alakult ki, amely 40-60 ezer életet követelt. Mivel Indonézia környékén ekkoriban nem volt igazán elterjedt az írás, a források főként a kitörés európai és amerikai hatásait ismertetik. 1816-ban 0,4-0,7 Celsius-fokkal csökkent az átlaghőmérséklet, és jelentősen nőtt a csapadék.

Fotó: iStock

Andrew Schurer, az Edinburghi Egyetem munkatársa az időjárásra és napenergiára vonatkozó adatokat felhasználva modellezte, hogy miként alakult volna az 1816-os év a kitörés nélkül. Eredményei szerint az esemény nélkül Európában ugyan szokatlanul sok csapadék esett volna, az átlaghőmérséklet viszont magasabban alakult volna.

Schurer szerint a vulkáni aktivitás miatt százszorosára nőtt az extrém hideg esélye.

Amikor elmaradt az európai nyár, az emberek nem értették, hogy mi állhat a jelenség hátterében. A Krakatoa 1883-as kitörésekor aztán hasonló esemény történt, 1913-ban pedig már volt szakértő, aki a Tamborához kötötte az 1816-os hideget.

Sokan később ezt az elméletet kezdték támogatni, utóbb viszont kiderült, hogy 1816-ban a Nap aktivitása igen alacsony volt. Mivel ez önmagában csökkenthette a hőmérsékletet, vita alakult ki a hipotézis körül. A mostani vizsgálat ugyanakkor azt mutatja, hogy valóban a tűzhányó hűtötte le a földrészt.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik