Foci

Hatgólos meccsel rajtolt el az NB I.

A Szombathelyi Haladás hazai pályán hátrányból fordítva győzte le 4-2-re az Egeri FC-t a magyar labdarúgó OTP Bank Liga 2012-13-as bajnoi nyitányán. Petr Knakalt a hajrában kiállították a vendégektől.

Véget ért a várakozás, pénteken délután Szombathelyen elkezdődött a magyar labdarúgó-bajnokság 2012-13-as szezonja. A Haladás fogadta az újonc Eger együttesét, a hazaiak pedig jóval aktívabbak voltak az első percekben.

Így is a vendégek előtt adódott az első nagy gólszerzési lehetőség, Iszlai fejelte haza röviden a labdát, a szemfüles Koós egy az egyben vihette a kapusra, azonban rendkívül gyengén talált el a játékszert, amely méterekkel mellé gurult. Ettől fugva újra Artner Tamás fiai diktálták a tempót, sorra érkeztek a hazai helyzetek, a 32. percben pedig kapufát is lőtt a Szombathely Kenesei Krisztián révén.

Már mindenki a szünetet várta, amikor a hazai védelem kissé bealudt, Preklet centerezése után Pisanjuk pedig megszerezte a vezetést az Egernek (0-1).

A második felvonásban már ültek a Hali húzásai, a zöld-fehérek ennek köszönhetően az 50. percben egyenlítettek: Kenesei érkezett remek ütemben egy középre ívelt labdára és közelről a hálóba stukkolt (1-1). Két minutummal később újra az egri kapuban táncolt a labda, Radó tört be a tizenhatoson belül, majd remekül tálalt Halmosi Péter elé, akinek csak az üres kapuba kellett továbbítania (2-1).

Még mindig csak az 58. percben, amikor büntetőhöz jutott a Haladás, Halmosit rántotta le Preklet a tizenhatoson belül. Iszlai vállalta magára a pontrúgást és magabiztosan be is lőtte a tizenegyest, pedig Sztankó kapus érezte az irányt, de esélye sem volt védeni (3-1). Összeroppant a három gyorsan bekapott góltól az Eger, ráadásul a csereként beálló Andorka lövése után Katona kezezett, jött az újabb büntető. Andorka lőtte, nem hibázott, pedig Sztankó megint jó irányba mozdult (4-1).

Rendezte egy kicsit a sorokat az Eger, egy szöglet után például Albert gólba tartó lövésbe tette bele remekül a fejét egy hazai védő, majd nem sokkal később egy remek akció végén a csereként beálló Németh Norbert belőtte a második vendéggólt (4-2). Majdnem egyre olvadt a különbség, Rózsa azonban akrobatikus mozdulattal tolta szögletre Németh távoli bombáját.

A 81. percben tíz emberre fogyatkozott az Eger, a csapatkapitány, Petr Knakal rúgta fel a kapura törő Radót. Az eredmény már nem változott a folytatásban, a Szombathelyi Haladás ugyan kieresztett a találkozó végére, megérdemelten nyerte meg a szezonnyitót. Az Eger vereséggel tért vissza az élvonalba.

Eredmény – OTP Bank Liga, 1. forduló

Szombathely, 4000 néző, Vezette: Berger József

Haladás Sopron Bank – Egri FC 4-2 (0-1)

Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Tóth P., Halmosi – Rajos (Ugrai 70.), Iszlai – Nagy D. (Fehér, a szünetben), Nagy G., Radó – Kenesei (Andorka 60.) Vezetőedző: Artner Tamás

Eger: Sztankó – Preklet, Knakal, Katona, Kovács G. – Hamouz, Stanislaw (Farkas Á. 68.), Pavicevic, Dobric (Németh N. 72.) – Pisanjuk, Koós (Albert 60.) Vezetőedző: Simon Antal

Gólszerzők: Tóth P. (50.), Halmosi (52.), Iszlai (57., 11-esből), Andorka (66., 11-esből), illetve Pisanjuk (45.), Németh N. (74.)

Sárga lap: Iszlai (44.), Rajos (50.), illetve Preklet (57.)

Piros lap: Knakal (81.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik