Élet-Stílus

Élő adásban jelentette be a műsorvezető, hogy haldoklik

Az illinoisi híradós azért beszélt kamerák előtt betegségéről, hogy sorstársai tudják, nincsenek egyedül.

Dave Benton kilenc éve az illionisi WCIA-TV munkatársa, ám múlt csütörtökön valami olyasmit tett, amit korábban még soha senki: élő adásban jelentette be a nézőknek, hogy halálos beteg és legfeljebb hat hónapot él még. A férfi saját bevallása szerint azért döntött a rendhagyó vallomás mellett, mert szerette volna felhívni a figyelmet a betegségre és tudatni sorstársaival, hogy nincsenek egyedül.

Benton a hírek szerint évek óta küzd az agydaganattal. Néhány hónappal ezelőttig úgy tűnt, az első kezelés sikeresnek bizonyul, és a híradós meggyógyulhat. Csakhogy a daganat nem sokkal ezután visszatért, és elhelyezkedése, mérete miatt az orvosok nem tudják megműteni. A kétgyermekes édesapa elmondta, a sugárterápiát ugyanezekből az okokból nem alkalmazhatják az orvosok, ezért most belement, hogy a szakemberek egy kísérleti antitestterápiával próbálkozzanak.

„A kezelés lényege, hogy lelassítja a tumor növekedését, aminek köszönhetően nyerhetek egy-két extra napot, hetet” – árulta el a tévés, aki azt mondta, azért ment bele a kísérleti terápiába, hogy időt nyerjen. „Szeretném, ha még lehetne az életemben egy olyan pillanat, amikor megállok, és visszanézve azt látom, helyesen cselekedtem, hogy segítettem a nézőimnek, hogy szolgáltam őket, ahogy az erőmből telt” – mondta, majd hozzátette, reméli, lesz még ideje erre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik