Tudomány

Megalkották a világ legfeketébb anyagát

A New York-i tőzsdén művészek és tudósok egy csoportja egy 16,78 karátos, 2 millió dollár (mintegy 601 millió forint) értékű gyémántot alakított át nem mindennapi módon – írja a Live Science. Diemut Strebe a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) munkatársaival vonta be a drágakövet újonnan felfedezett szén nanocsövekkel. A burkolat közel 100 százalékosan nyeli el a fényt.

A bevonatot leíró tanulmány alapján a borítás a legfeketébb anyag, melyet valaha létrehoztak,

a nanocsövek a fény több mint 99,996 százalékát nyelik el.

Fotó: R. Capanna, A. Berlato, and A. Pinato

Anyagunk tízszer feketébb, mint bármely korábban bemutatott anyag

– mondta Brian Wardle, az MIT szakértője.

A kutatók véletlenül alkották meg a különleges nanocsöveket, miközben vékony alumíniumlapokkal kísérleteztek. Az alumíniumon a levegőn egy vékony oxidréteg képződik, ami gátat képez a nanocsövek és a lap között. Éppen ezért a szakértők sós vízbe áztatták az alumíniumot, majd egy sütőbe helyezték. A vizsgálat során aztán létrejöttek a fényelnyelő nanocsövek, melyek teljesen beborították az alumíniumot.

Wardle és kollégái ezt követően összehasonlították az új anyag és a korábban leírt nanoszerkezetek fényelnyelő képességét. Bár az emberi szem nem képes észlelni az eltérést, a műszerek ki tudták mutatni, hogy az új nanocső az eddigi legfeketébb anyag, melyet alkottak.

Kiemelt fotó: R. Capanna, A. Berlato, and A. Pinato

Ajánlott videó

Olvasói sztorik