Sport

Barca-edző: A Szeged előbb-utóbb bejut a Final Fourba

A jól képzett, nagyszerű játékosokkal rendelkező Szeged előbb-utóbb bejut a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, nyilatkozta Xavi Pascual, a Barcelona kézilabdacsapatának edzője a szombati csoportmérkőzés előtt.

A héten megkezdődött a 2019-2020-as idény első fordulója, az A csoportban a magyar ezüstérmes az újszegedi sportcsarnokban a tavalyi BL-harmadik spanyol csapatot fogadja.

Ijesztően erős a Veszprém, a legesélyesebb a BL-ben
A magyar bajnok most Európa topcsapata.

„Nagyon hosszú szezon kezdődik meg számunkra szombaton. Az első és legfontosabb feladat, hogy a csoportban teljesítsünk jól, olyan eredményt elérni, amivel elérhetjük a célunkat, az álmunkat. Még rengeteg munka van előttünk, de a filozófián nem változtatunk, csak a következő meccsre és a következő feladatra koncentrálunk. A nyolcaddöntő vagy éppen a negyeddöntő iszonyatosan messze van, azzal elég később foglalkoznunk. Most meccsről meccsre kell jobban játszanunk, erre kell koncentrálnunk” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Juan Carlos Pastor, a Szeged edzője.

A Barcelonával kapcsolatban úgy fogalmazott, nagyon jó csapat ellen játszanak szombaton:

Nehéz lesz a kezdet, de semmi gond, megbirkózunk vele!

Jó hír, hogy Bánhidi Bence a bajnokságban már visszatért, Dmitrij Zsitnyikov játékára is van esély, Alen Blazevic és Stefán Sigurmannsson viszont biztos, hogy nem léphet pályára.

A Barcelona megnyerte az augusztusi nem hivatalos klubvilágbajnokságot, a döntőben 34-32-re verte a német THW Kielt. A hazai bajnokságban a Helvetia Anaitasuna ellen 42-25-re, a Bidasoa Irúnt pedig 26-23-ra győzte le.

A csapat pénteken Bilbaóból utazott Magyarországra, de az utolsó otthoni edzésen még Xavi Pascual és Thiagus Petrus értékelték a csapat helyzetét.

Thiagus Petrus 2015 és 2018 között játszott Szegeden (Fotó: fcbarcelona.es)

„Felkészültünk, bár tudjuk, hogy olyan pályán játszunk, ahol gyakorlatilag lehetetlen nyerni. Tökéletesen kell koncentrálnunk egy olyan csapat ellen, amely hosszú ideje veretlen otthon. Fontos mérkőzés lesz, amelyen a maximumot kell nyújtanunk” – mondta.

Hozzátette, a Szeged készen áll arra, hogy szintet lépjen.

A magyar csapat előbb vagy utóbb bejut a Final Fourba, mert jól képzett, nagyszerű játékosokkal rendelkezik. Ez egy rendkívüli mérkőzésre kényszerít bennünket.

A katalánoknál pályára lép majd az a Thiagus Petrus is, aki 2015 és 2018 között három szezonon át Szegeden kézilabdázott. „Keményen összpontosítunk a csatára, nehéz mérkőzés lesz egy olyan csapat ellen, amely hazai pályán nagyon erős. Ha nyerünk, az nagy lökést adhat a további meccsekre. Mindig különleges érzés visszatérni Szegedre, de amikor a mérkőzés elkezdődik, mindent megteszek, hogy a Barcelonát segítsem győzelemhez” – mondta.

Kiemelt fotó: Fcbarcelona.es

Ajánlott videó

Olvasói sztorik