Belföld

Magyar Hang: cserbenhagyó rendőrök miatt indult vizsgálat

A civilek segíteni próbáltak, ők elhajtottak a roncsok, sérültek mellett.

A Magyar Hang munkatársa is ott volt, amikor vasárnap este súlyos baleset történt Óbudán, a Flórián téri felüljáró alatt. Két kocsi ütközött össze. Véletlenül járt arra egy mentőautó. Azonnal megállt. A kétfős személyzet elkezdte a sérültek ellátását, civilek  kezdték takarítani az úttestet, közben hívták a rendőrséget.

Alig pár perccel a baleset után a forgalommal együtt arra haladt egy Skoda rendőrautó – megkülönböztető jelzését nem használva, nem más esethez sietve –, a benne ülő két egyenruhás viszont kérdés, lassítás, bármilyen kapcsolatfelvétel vagy segítségnyújtás nélkül elhajtott a roncsok, és benne a sérültek mellett.

A balesethez mintegy tíz perccel később újabb mentőautó, majd három tűzoltókocsi érkezett, utoljára a rendőrség ért a helyszínre, noha a kerületi kapitányság gyalog is pár percre van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lapnak ezt azzal magyarázta, hogy

a balesethez legközelebb lévő rendőr már megkezdett intézkedésben volt, így egy másik szabad járőr lett a helyszínre irányítva, aki 16 perc alatt ért a helyszínre. Mivel a baleset személyi sérüléssel járó baleset volt ezért ezzel egyidőben a BRFK Közlekedési Főosztályának rendőrei is a helyszínre lettek irányítva.

A cserbenhagyás ügyében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa azt írta, hogy az eset körülményeinek tisztázásáért a Budaörsi Rendőrkapitányság vezetője vizsgálatot rendelt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik